Hát az utóbbi két napban kaptam pár elég rossz hírt.

És a mai napom egy nagyon szomorú pontja, hogy mikor leültem a számítógéphez, akkor (ugyanis a géptől pont rálátok az iroda egyik ablakára) láttam, hogy az egyik legkedvesebb lány a táborból zokog. Annyira nem tudtam, hogy oda menjek-e hozzá… zokogott, az az igazi keserves sírás. Annyira tehetetlennek éreztem magam. Valószínű, hogy nem akarta rám zúdítani a gondjait… hiszen vannak barátai, igazi barátai itt a táborban, akiknek szívesebben akarná elmondani. Meg nem tudom, ez az a sírás, amin nem nagyon lehet segíteni. Talán jobb, hogy nem mentem oda. Nem tudom… L

Mamám sincs nagyon jól… szóval érte is aggódom. És kaptam egy nagyon rossz hírt egy másik emberről, aki szintúgy kórházban van. Remélem ő is hamarosan jobban lesz, mert egy nagyon kedves ember… Ildi… kicsit gondolj ránk! ( Ildi ezt érteni fogja )

Ma volt az International Street Fest. Vagyis főztünk Csirke paprikást. Vagyis ez olyan leve van lecsó, amiben van még gomba meg csirke. Kicsit másabb lett, mint amit mondjuk bárkinek az anyukája tudja főzni. De igazából mindegy volt, mert halovány gőzünk sincs arról, hogy milyen a magyar kaja. Azt is mondhattam volna nekik, hogy marha pörköltet esznek. J nagyon izgalmas volt. Mindent késve kezdtünk, meg nagyon nagy volt zűrzavar és összevisszaság. Nagy nehezen sikerült rávenni a lányaimat, hogy segítsenek, de kellett kötözködnöm velük egy sort. De aztán szépen kidekorálták azt a részt, ahol mi mutattuk be a „csirkepaprikásunkat”. Mondanom sem kell, hogy kevés volt a kaja, ezért a végén már csak mindenki egy darabka húst kapott és egy kis szaftot. J közben kitalálták, hogy mondjak pár érdekes dolgot Magyarországról. Mit mondhatnék. Amerikához képest minden más… elkezdhetném nekik sorolni. Megmutattam nekik a mi kis országunkat. Hogy hol lakom és hogy hol tanulok. Mutattam képeket. Természetesen nekem kellett beszélnem. Nem szeretem én az ilyet. Amikor kettőnél több ember figyel rám, kicsit lámpalázas tudok lenni. De elmakogtam ott a dolgokat. Aztán jött a vacsora. Nem nagyon értettem, hogy mindenki telezabálta magát különböző országok különlegességeivel és aztán meg még vacsorát is tömtek belénk. De hát ez Amerika kérem. Vacsora után meg jött az a rész, amitől azt hiszem majdnem agyvérzés kaptam. Tanítani kellett nekik egy dalt, vagy játékot, vagy akármit! Dal:  csak és kizárólag népdalokat tudok. Játék: semmire nem emlékszem, hiszitek vagy sem… semmire. Szóval. Megtanítottam nekik a Hej, Dunáról fúj a szél… kezdetű kis nótát. Valószínűleg nem lett volna semmi gond, ha értik, hogy mit énekelnek, meg ha ki tudják ejteni a hangokat (nem betűket.. J hangokat…) de náluk nem létezik olyan, hogy ’ny’…nem tudják kiejteni azt, hogy ’g’… legalábbis nem tudják úgy kiejteni, ahogy mi. Szenvedtünk is eleget. A másik kedvenc, amikor megkérdezték, hogy miről szól a nóta. Mit mondjak erre? Hát a szélről! J tényleg! Miről szól ez a dal? Nem mondhatom, hogy Jancsikáról… még megkérdezik, hogy ki az a Jancsika! Tényleg! Ki az a Jancsika? A magyar néptörténet kiemelkedő alakja? Mit mondhatnék rá?! Így ez a nóta a szélről szól… ami a Duna felől fúj…és ez a szél hideg! Azokat a birka tekinteteket láttátok volna, amikkel én találkoztam a magyarázatom után. Általában kétszer elénekeltem nekik a dalt, aztán párszor közösen végig vettük, aztán hagytam az egészet és ilyen tapsolós játékot tanítottam nekik. De miért is kerülgetett az agyvérzés. Ugye mindezt egyedül kellett végig csinálnom. Nem gáz. ( nem a fenét nem… egyedül nem csinálok semmit…legalábbis, ha munkáról van szó J ) de, hogy körülbelül 150 gyerek volt kisebb csoportokra osztva az étkezőben, és minden kis csoport különböző kis dalocskát énekelt, mellettem meg a francia csaj egy magnóval tanított… a hangom nem jól viselte. Jobban ordítottam, mint amikor igazán ideges vagyok. J Meg az idegzetem. Meg hogy az összes össze vissza figyelt. Ezek gyerekek… le se szarják milyen dalaink vannak, hiszen úgysem értik. De a legnagyobb probléma én, mert ÉN TÉNYLEG LESZAROM, HOGY GYEREKEK ÉS JÁTSZANI AKARNAK. Amúgy ilyenkor, amikor ilyeneket írok, akkor mindig eszembe jut az, amikor kitöltöttem a jelentkezési lapot! Hogy én mennyire szeretem a gyerekeket, hogy én mennyi mindent tudok velük játszani, hogy én mindig vigyáztam gyerekekre. Sőt… Bogi kistestvéreire vigyáztam… igen, Csabika mellé kitaláltunk még egy másik testvért. Meg a szomszéd kisgyerek. Soha nem felejtem el azt a délutánt, amikor Erikával angol óra után elmentünk a Kálvin térre a California Café Companyba ( oda ahol az a nagyon helyes Norbert nevű fiatalember dolgozik… respect neki… tényleg nagyon helyes J ). Szóval… ott mesélt nekem Erika arról, hogy megy dolgozni Amerikába. Erre megtetszett az ötlet. És gyorsan intézkedtünk. És most itt vagyok. Még máig benne van a telefonomban a CCUSA weboldalának a címe. Felírtam magamnak a kávézóban, hogy el ne felejtsem. Bárcsak elfelejtettem volna… bárcsak…

Hogyha valami ott szerencsésen elsiklik, akkor most nem lennék itt… ez olyan: „ha nem jobbra mentem volna, hanem balra.”

Volt a suliban Tarot jóslás. És persze, hogy jósoltattam… nőből vagyok és kíváncsi is vagyok… ott azt mondták a kártyák ( és mi amúgy hiszünk ebben ), hogy ez az amerikai út kicsit nehezebb lesz számomra, nem lesz rossz, de nem biztos, hogy „ennyi terhet kellene viselnem”. Szegény Andi… ennyi… kíváncsiak vagytok, hogy még mit jósoltak? Szívügyek? Hm? Persze, hogy nem mondom el… J

Ok, hallgassátok meg a My Chemical Romance-tól a The Sharpest Lives című számot… szeretjük!

A lányaim megint balhéztak. Az egyik lány kicsit frusztrált. Legalábbis úgy látom, néha nehezen kezeli a dolgokat. Nem baj. Már csak 5 nap és minden rendben lesz. Vagyis mehet haza és élheti életét. A mázlista… szóval az egyik leordította a másik kettő fejét, aztán a harmadik csak le akarta csillapítani őket. Természetesen ő járt a legrosszabbul! J szóval… megmondtam, hogy akkor ezt majd elmondjuk a Soupnak… közölték, hogy ne. Mondtam, hogy de. Mert nekem 5 percembe tellene helyre rakni a lányt… magyarul. Angolul még sebezhető vagyok! :P meg amúgy is. Én is fáradok. Voltam tini, meg kellett élnem a saját problémáimat. De hogy újra éljem az övéiket. Köszönöm nem!

Befejeztem a könyvem! Bizony. Most vettem egy másikat! A címe Everything is illuminated. Mindenki nagyon dicsérte, szóval megvettem végre. Otthon is akartam már, de aztán valahogy mindig elmaradt. Most megvettem… és elég jónak indul. Vicces is meg minden. Ez már alapból egy jó pont. Meg Coelho után mindig jól jön egy kis teljesen más lélegzetvételű könyv. A Brida… meg minden Coelho könyv kicsit súlyosabb. Mármint ilyen agyalósabbak.

Ahhoz képest, hogy hétfő van, elég jól érzem magam. Bár reggel minden pózban el tudtam volna aludni, ülve, állva…mindenhogy. Aztán jött az ebéd… ehettem… aztán meg ebéd után nem volt nagyon nehéz dolgunk. Volt pár elég könnyű óránk, aztán meg jött a dörgés és minden hátralévő óra elmaradt. Az ilyen napokat szeretem! J

Na eltelt itt pár nap az előző sorok óta. Most csütörtök este van. Ez az utolsó estém ebben a unitban. A következő sessionre új unitot választottam. Egy hónapja ebben a házikóban vagyok, ki kell próbálnom mást is. Meg hát holnap elmegy nyolc lányomból öt. Ez amúgy egy kicsit meg is viselt. Ma, vacsora után volt a záró est. Megint el kellett mondani, hogy mik a kedvenc emlékeink a két hétből. Én mondtam, hogy minden egyes pillanatra emlékszem velük. És hogy szerintem egy nagyon jó egy hónapunk volt és bár volt pár dráma is, de én nagyon szerettem ezt az egy hónapot. Adtunk nekik egy kis ajándékot is: egy képet bekeretezve. Szerintem nagyon szuper lett. Majd, ha haza megyek meglátjátok. Jó kép. Természetesen elbőgtem magam. Hát ez van. Hiányozni fognak. Gyagyák, de épp ezért fognak hiányozni. Most kicsit szomorú is vagyok. De mondtam nekik, hogy nyugodtan írjanak levelet. Na mindegy… J L

Az időjárás… három napja folyamatosan esik. Vagy négy? A fene sem számolja már. De olyan viharok vannak, hogy nem tudjátok elképzelni! Néha már azt hiszem, hogy ránk akar szakadni az ég. Meg mindened nedves. Basszus. Egy nap elázol vagy hatszor. Mellesleg nekünk esőben is meg kell tartani az órát. Ha villámlik, akkor mindenkit kizavarunk, de amíg nem villámlik addig mi tanítunk. Vicces, amikor esőkabátban ott állsz a vízparton és tanítod az embereket úszni. A gyerekek képéről sugárzik az utálat, márpedig ők nem akarnak ott lenni a vízben, az esőben, egy furán magyarázó külföldi lány utasítgatásait követve. És ők is látják a te arcodon, hogy a hátad közepére sem kívánod most ezt az órát. Ennek is megvan a hangulata… mint mindennek itt.

Állítólag van egy szellemünk. Állítólag többen látták. Na most a sztori óta én nem tudok aludni. Szó szerint rettegek. Ju-ju egyenesen zokogott az egyik este. Majd egész este sírt emiatt. Már sehova nem megyek egyedül a sötétben. Nem örülök, hogy ezt a dolgot elmesélték nekem.

Tegnap megint találkoztam az egerünkkel. Hallottam a kaparászást a falnál. Aztán már vártam, hogy mikor tolja ki a pofáját. Nem kellett sokat várnom. Ott szaladt a kis rohadék. Az egérnek sem örülök, mert ( és már valószínűleg említettem ) sok mindent elviselek, de azt nem, hogy egy egér él ott, ahol én is.

Kéne aludni, de annyira sok mindent szeretnék csinálni. Az utóbbi pár nap annyira haszontalanul telt. Nem csináltam semmit. Végtelenségig lusta voltam. Amúgyis az vagyok, de most valahogy teljesen belefáradtam az egészbe. De mindenki. Látnátok az emberek arcát… sápadtak, táskásak a szemeik… mint akik nem aludtak volna vagy már két hete. Mint akiknek kiszívták a vérét. Öröm és boldogság itt az élet… mondtam én. Ju-ju még mindig számolja a napokat. Nem tudom milyen naptár szerintem nézi a dolgokat, de teljesen más számokban gondolkozik, mint amennyi tényleg hátra van még. A lényeg, hogy csak egy hónap és otthon vagyok. Tudom, hogy ez gyorsan el fog telni. Ez mindig gyorsan eltelik. És aztán otthon lehetek és láthatom az én apucikámat és anyucikámat, meg a bratyót, meg a barátaimat. <3

Ma (végre) ki tudtam mosni a cuccaimat. De hiszitek vagy sem. Majdnem harmadik napja voltam ugyanabban a cuccban, kivéve az alsóneműt. Ugyanis nem tudtam kimosni ruháimat. Itt mindig rossz a mosógép, vagy vannak olyan okosak, hogy nem engedik, hogy mossunk. Nem kérdezzétek miért. Sok minden olyat csinálnak itt, amit inkább az ember nem minősít. Amúgy ez most kicsit az én hibám is. Az volt, hogy olyan egy hete én beraktam a mosógépbe a cuccaimat, csak nem indítottam el, mert nem volt apróm a géphez… gondoltam felváltatom. De nem volt időm, mert mennem kellett dolgozni, gondoltam majd ebédnél elintézem a dolgot. Ebéd után visszamentem a mosodába és a ruháim ott voltak a szárítógépnél. Én gyagya egyenesen azt gondoltam, hogy valaki kimosta és aztán be is dobta a szárítóba és akkor én örülhetek is. Megszagoltam egy felsőt és tiszta szaga volt. Szép gondolat volt… és naív. Aztán pár napja realizálódott bennem a helyzet… nem, nem volt kimosva a ruhám. Lényegében minden olyan koszos maradt, mint volt. Na aztán ma már szinte könyörögtem, hogy hagy mossak. Mondták, hogy oké, de várjak holnap (péntek) estig. Na aztán elmeséltem nekik az én csodálatos kis sztorimat és azt, hogy nem tudok várni holnap estig. Így megengedték, hogy mossak. De… nehéz szülés volt.

Amúgy így a koszos ruhákról jut eszembe… bámulatos, hogy itt mennyire leszarják a körülményeket. Nem tudom, hogy a fiatalságukból adódik, hogy tojnak arra, hogy épp egy centi koszban fekszenek. Deh… kriminális, esküszöm. A pijamájukban, amiben alszanak, abba lefekszenek a földre… itt a föld koszos, itt nincs sehol tisztaság. És hát ebből kifolyólag az ő ágyukban sincs tisztaság. Az a pillanat, amikor kilépnek a zuhanyból… abban a pillanatban még tiszták. De aztán felveszik az amúgy előzőnapi játszós ruhájukat… vagy ha épp mégis akad tiszta ruha, akkor 5 perc után úgyis koszos lesz. De meg kell, hogy mondjam, hogy nekünk is szokni kell, és ha lehet úgy mondani, asszimilálódtunk… néha már én sem nézek szét, hogy hova ülök vagy hova nem. De az ágyamba nem viszek be semmit! Az tiszta babám!

A másik dolog, amire ki akarok térni az Ju-ju… illetve a neve. Miért is Ju-ju. Ő amúgy Hofit, az izraeli lány. Camp nevén Tinkerbell, általam lett Ju-ju-nak elvezve. Mindig a Pretty womant énekelte, mert azt a akarta, hogy Julia legyen a camp neve. Hát én Julianak hívtam… pretty Julia-nak. Aztán a Julia rövidítése: Ju-ju… na hát ez a nagy sztori! J

Azt hiszem elmondtam a legfontosabbakat.

Holnap megyek Bostonba, ott töltünk egy napot! Drága mulatság, de Bostont ki nem hagynám! Állítólag lesz a szálláson wireless… nem tudom, ha igen, akkor még az is megeshet, hogy hamar megkapjátok a beszámolót Bostonról!

Jó éjt!