Megérkezett az új turnus gyermek. Ez csak, azért jó, mert megérkeztek a gyermekeim. De amiért nem jó: rengetegen vannak és nagyon nehéz figyelni rájuk. 3 területen úsznak és néha igen nehéz 40 gyerek összevissza ugrándozását követni. Ugyanis van olyan, hogy 40-en vagyunk. Ebből 10-et kéne megtanítanom úszni… lehetetlenség…kezdők és tíz 6 éves kisgyerek nem arról híres, hogy tud koncentrálni. Tény, hogy édesek és bearanyozzák a napod csak azzal, hogy rád mosolyognak a hiányos fogsorukkal. De néha azért a hajam tépem, mert nem kapok elég figyelmet. Első nap mondjuk nem volt (annyira) vészes, mert csak teszteltük a tudásukat. Bár ebéd után rám tört egy elég kellemetlen fejfájás, úgyhogy a végén már, mikor gyereket láttam, legszívesebben sírtam volna. Meg volt, hogy én felügyeltem a boating-ot. Nos. Ilyenkor szépen megkérede a windsurf board-ot használó gyerekeket, hogy menjenek be a tó közepébe és még ott is tartsanak kellő távolságot egymástól, mert ha véletlenül leesnek, akkor nemár, hogy a másra esnek. Ők is megsérülhetnek és mások is. Természetesen nem mentek be a tó közepére, meg persze egymás nyakán ugrándoztak. 10 másodpercenként vitt el csak majdnem a szívroham. De, hogy azért még jobban megnehezítsék a dolgomat, voltak akik kitalálták, hogy a fanyak-ot akarják használni ( ez olyan mint a kajak, csak hülyébben néz ki ). Szal beleültek ebbe a csuda kis csónakba és mivel nem tudnak lapátolni, mert a lapát nagy, ők pedig micro nagyságú emberkék, így néha akaratlanul behajtottak a surfboardosok közé. Vagyis? Volt boldogságom, nem is kevés! J
Ami tényleg nagyon nagyon bearanyozta a napom, hogy VÉGRE MEGKAPTAM A CSOMAGOT, AMIT MÁR EGY HETE VÁRTUNK…SOKAN ITT A TÁBORBAN J
Ebédelni is elfelejtettem, egyből hajtottam a szobámba és kapcsoltam a gépet, hogy aztán megleshessem a csodálatos videot! Kaptam én csodálatos képeket, meg kis verset ( legszebb vers a világon. Nem csak azért, mert rólam szól, hanem mert szeretettel készült *pirul* ). És hát ki kell térni az Oscar-díjas kisfilmre. Annyira aranyos mindenki rajta!!! Annyira imádom!!! Mindenki annyira szép, hogy el is bőgtem magam. Meg mikor megláttam az anyukámat meg apukámat. Annyira aranyosak!!! Mikor a filmen megláttam, hogy Rita a Nyugatiban van, akkor már tudtam. És a zene… és mikor megláttam a kis városkám, meg az én egyetlen és drága szüleimet, akkor nagyon hűűűű… meg a kutyusaim, meg a szobám… tényleg meg szeretném köszönni mindenkinek, mert ez nagyon sokat jelentett nekem és nagyon sok mindenre rádöbbentett ez a kis filmecske. De ez az én titkom marad! ;)
Második napja szenvedésemnek… és rá kellett jönnöm, nem szeretek életmentőként dolgozni. Illetve szeretek. Csak nem tudom. Valami bibi itt van. Amikor más élvezi a dolgokat, én nem tudom. ( jó most nem jól fejeztem ki magam, mert még így is rengeteget nevetek ) Nem arról van szó, hogy hiányoztok. HIÁNYOZTOK, EZ ALAP, NEM OTTHON VAGYOK, OKÉ. De valami más. Valahogy nem találom a közös hangot itt az emberekkel. De a legrosszabb, hogy talán nem is akarom. Úgy elvagyok magammal meg a lányaimmal. Tényleg. Néha bolyongok jobbra-balra, aztán vissza megyek a unitba olvasni vagy csak lenni, megyek netezni. De sokszor valahogy nem megy ez a szocializáció! J de amúgy nekem ez így jó. Mint mondtam, nem is igyekszem annyira. Elvagyok. Szeretek este blogot írni, miközben a fülemben szól a zene. Szeretek a csoportok távozása és érkezése közötti kis időben olvasni a stégen. Szeretem csak a felhőket lesni. ( mostanában tényleg kritikusan sokat bámulom a felhőket ) Szeretem néma csendben írni a kis jegyzeteimet a héttel a kapcsolatban. Itt szeretem a csendet…
Jelzem szombaton délelőtt szabad napom lesz, vagyis itteni idő szerint 10-től, ottani idő szerint 16 órától neten elérhető leszek. Ahogy leszűrtem a dolgokat, édesanyámékkal megint nem tudok beszélni, nade nem baj, hiszen ha akarom, akkor naponta 100-szor is megleshetem őket a gépemen! J
De amire igazából ki akartam lyukadni… elterveztem, hogy 10 előtt odamegyek a könyvtárhoz, leülök a kis padra, ami itt is nagyon hangulatos, és megreggelizem. Viszek egy kis narilevet és almát és megreggelizem. Egyedül… csendben… nyugalomban… megreggelizem egyedül! Közben hallgatok valami nagyon kellemes zenét…
Nos, ez a nagy terves…
Ma amúgy megbolondultak a tinijeim!
A 8 lányom közül 3 az istállóban dolgozik. Ők mindig reggel 5-re mennek, épphogy betoppannak reggelire. Ma a reggelinél egyik Barn Aides sem szólt egymáshoz. Tudod, hogy történt velük valami, de nem mondják el. ez a legrosszabb, már mindenki kérdezte őket. De ők nem mondják el. Az egyik majdnem elmondta ebédnél… de aztán nem!
Van egy Jen nevű lány, aki mindig olvas. Amúgy nincs bajom ezzel. Mondjuk meglepődnétek, ha látnátok, hogy ezek itt mennyit olvasnak. Folyamatosan! Szóval Jen szereti kajához is lehozni a könyvet. Már többször mondtuk neki, hogy evés közben nem olvasunk, mert illetlenség. Ma 4-szer kellett megkérnem, hogy tegye már le a könyvet. Az utolsó csak azért volt hatásos, mert megmondtam: „Nem fogom még egyszer kérni!” és még itt is pofát vágott. Nem gáz, többet nem nyitotta ki a könyvet!
Aztán a mi Rhett nevű lányunk… édes volt. Poénkodtunk, igazából tök mindegy min. megfogtam a kezét, erre rácsapott egy nagyot, aztán belém karmolt. Lesek… Most mi is van? Mi történt? Konkrétan megkérdetem, hogy: „Hülye vagy?” nagyon felidegesített, mert rendben, hogy haveri alapon fogjuk fel az egész itt létet…de ne ütögessen, mert ezt mégsem tűröm. Erre közölte, hogy nem szereti, ha valaki hozzáér. Erre jött a kérdésem: „ Akkor miért jössz oda mindig hozzám, egy ölelésért?” Erre a lázadó tini válaszol: „Soha többé nem fogok”
Na most így visszaolvasva elég viccesnek tűnik, meg kb. úgy viselkedem, mint egy tanár, meg mint anyám mikor ennyi idős voltam. De tényleg… eddig minden rendben ment. Most meg itt jönnek a hülyeségükkel. Na még mit nem… nem most és nem itt. Nekem nincs idegzetem ehhez. Menjen haza, hisztizzen ott. De Andi néni nem fogja ezt hallgatni! :P
Mit tesz ilyenkor a Céhá? Bedurcizik. J megmondtam nekik, mindannyian ördögök! Amúgy ez is csak fél óráig tartott nálam, de a fele bagázs, aki amúgy nem is tett semmit, azt hitte, hogy komolyan haragszom mindenkire, és mikor jöttem ki a zuhanyzóból akkor egy sütivel vártak és bocsánatot kértek. Tiszta cukorborsók! Ennyi! Szeretnek!! És én is őket! J
Harmadik napja, hogy megint itt vannak a kis ördögfiókák…
És a tinik sem nyugszanak… a könyvmoly megint olvasott kajánál… ne olvasson! Ennyi! Már elvettem a könyvét… persze visszakapta J De megtudtam én még pár érdekes dolgot róla. Általában majdnem egész este olvas. Körülbelül 3-4 órát vagy kevesebbet szokott aludni, mert olvas. És mindig ilyen gagyi könyveket és vagy már századjára olvassa őket. Hát ez van a mi Jen lányunkkal… na majd most várom, hogy a Soup jöjjön vissza és majd akkor majd megosztom vele ezt az apró információt.
Amúgy tényleg kezdenek hülyülni a lányok. Soup kikérte egy másik csajszi véleményét az egészről és megkaptuk az évszázad tanácsát, amit Soup úgy gondolt, hogy meg is tart. Ültessük őket szét, különböző asztalokhoz, de csak reggelinél. Mikor ezt így benyögte nekem a kedves lakótársam, köpni - nyelni nem tudtam. Csak lestem… reagálni nem tudtam, mert megérkeztek a lányok, és egyből el is mondta nekik:”Holnaptól reggelinél mindenki másik asztalnál ül. Barátkozzatok másokkal is!” NEVETSÉGES!
Nemsokára a könyvem végére érek… mehetek megint könyves boltba… szegény én! Tetszik ez a Coelho könyv. És képzeljétek. Szexeltek a könyvben!
Mi van még?
Eszem! Eszem és eszem! Körülbelül Titi állandó témája, hogy mennyit eszem és hogy mennyit hízom és stb stb stb… Igen, Titi, eszem… a kaják unalmasak, de megeszek én mindent és a sütik meg egyenesen csodálatosak… igen, ez együtt jár a súlyváltozással. Remélem most kielégítettem kíváncsiságát. J
Egy újabb nap…
Sírtam…
Volt egy elég nehéz pontja a napnak. Nem lett volna nehéz, hogy ha elmondják, hogy ez nem egy éles akció, hanem csak gyakorlás. De nem mondták. Úgy csináltak, mintha eltűnt volt egy gyerek. Nem találták hirtelen sehol. Én ott voltam és nagyon élethű volt. Eddig mindig tudtuk, hogy mikor van LBD ( szerintem meséltem ezt már ezelőtt. Ez az, amikor eltűnik egy gyerek, mi meg körbekutatjuk azt a területet, ahol utoljára látták ) Szóval közölték, hogy eltűnt… én annyira megijedtem, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Hirtelen felkaptam az első szemüveget, amit találtam a kezem ügyében és szaladtam arra a részre, amelyet nekem kellett átvizsgálni. Gyorsan fel a szemüveget és be a vízbe. Annyira összeszorult a gyomrom, meg annyira meg voltam ijedve, hogy ziháltam a szárazföldön is. A vízben egyenesen azt hittem, hogy megfulladom. Miután végeztem a saját területemmel, mentem a nagy medence részhez és közösen kezdtük el vizsgálni. Csak a medence feléig értem el, aztán nagyon elfáradtam és mondtam is. ( ilyenkor mondani kell, ha nem bírjuk tovább, nehogy velünk is valami legyen, meg hát ha nem tudunk 100%-osan dolgozni, akkor még elvéthetünk valamit ). Kimásztam a medencéből és azon nyomban elkezdtem sírni. Miért? Ezt nem tudom leírni, ezt nem tudom megfogalmazni rendesen. Ott vagy egyedül a vízben… nem vagy egyedül, de egy bizonyos részt csak te kutatsz át és ott egyedül vagy. És rettegsz minden egyes alkalommal, mikor vissza kell menni a víz alá… mert mi van, ha olyat látsz, amit SOHA nem akartál. Ez furán hangzik, de így van. Pedig nekem ez lenne a feladatom… és akármi megtörténhet, akármikor, véletlenül. Én annyira rettegtem, annyira féltem, hogy … szerintem ezt soha nem tudná senki megemészteni. Hm… és mikor ott álltam már kint és közölték, hogy megvan és felhozták azt a szaros fehér téglát. Én azt hittem, hogy… mérges is voltam, de olyan kő esett le a szívemről, hogy jobban el kezdtem sírni. J életemben soha nem féltem még ennyire. Pff…
Aztán az egész délutánom tiszta kótyagos volt, elfáradtam a sírásba és nem volt erőm semmihez.
Ez nagyjából kitette a napomat. Még voltunk vacsora után kenuval denevéreket lesni, de túlságosan világos volt hozzá, a sötétedést pedig nem tudtuk megvárni, mert kellettek a kenuk. Miért kellettek a kenuk? Az egyik csoport a kenukon éjszakázik ma. Ne is mondjatok semmit. Az nem normális, aki ilyen helyen képes kint aludni. Meg mellesleg a mi négy kenunkon kívül volt még
Holnap meg elviekben megyünk moziba. Meg WalMart-ba, és végre tudok venni fogkefét. Ne tudjátok meg milyen érzés, mikor egy fogpaszta vétel éltet.
Most akkor annak a számnak a szövegével zárom, amit tök sokat hallgatok itt.
Varga Zsuzsa: Adhatom
Tavaszból virágot,
Szívemből dallamot, adhatom
Szóból a legszebbet
Végtelen életet, nem adhatom
Álmokat,
Májusi Vasárnapokat, adhatom
Mindent, mi eljöhet,
Másnak nem adhatom…
Sötétből világot,
Nem hagyni bánatot, adhatom
Súgni a legszebbet,
Végtelen szerelmet, nem adhatom
Várni az édes varázslatokat, adhatom
Mindent, mi fontos lett
Másnak nem adhatom…
Szép álmokat…
