--céhá--

Haza találtam...

Péterke! :)

Azt hiszem ez az utolsó…talán utolsó előtti bejegyzésem. Itt vagyok már New York-ban…

De nem akarok én ennyire előre szaladni, fűznék még pár gondolatot az előző hetekhez, sőt az egész nyárhoz!

Miután elmentek a gyerekek természetesen volt dolgunk a táborban, nem mellesleg egy télhez hasonló hideget kellett átélni. Minden nedves volt, mindig hideg volt. Az utolsó 5 nap nagyon nehéz volt, mert mindenki csak arra tudott gondolni, hogy végre kiszabadulhatunk a dzsungelba J de hogy mit is kellett csinálni az utolsó pár napban? Most csak azokat fogok sorolni, amiket én csináltam: a kenukat kellett elpakolni és letakarítani ( asszem férfiakat megszégyenítő módon pakoltuk a kenukat, olyan helyekre, hogy elcsodálkoznátok…hárman…lányok), aztán festettem asztalokat barnára, aztán rakarítottam vant, megszabadítottam a dinning hallt a képektől… meg persze volt néhány kisebb dolog is. A napok alig akartak eltelni, mintha 1 hónap lett volna az az 5 nap! Mellesleg itthon is történtek dolgok, amik megnehezítették az ottlétet. Azt még elmondom, hogy az 5 napos takarításra haza küldték az amerikai staff-ot, csak mi maradtunk, külföldi staff. Nem nagyon értettük, nem is kérdeztük… nem nagyon számított, úgysem kaptunk volna semmi okos választ. Volt itt ám záró ceremónia is! Miért ne lett volna! Elmentünk egy helyre… elmondták, hogy csendben legyünk, amíg elérünk oda és útközben gyűjtsünk mindenféle dolgokat… kövek, fadarabok, levelek, stb… na hát én úgy elgondolkoztam az otthoni dolgokról, hogy nem sikerült szednem semmit. mikor odaértünk arra a helyre, ahol a záró ünnepség befejeződött akkor közösen kellett építeni valamit azokból a dolgokból, amiket útközben gyűjtöttünk! Ez úgy történt, hogy a camp vezető elkezdett egy mesét (?!) olvasni és közben egyenként le kellett mennünk egy helyre és elhelyezni ott egymásra és egymásmellé, meg ahogy akartuk, a köveket. Jól van… megcsináltuk. Aztán körbe kellett állni és random módon „beordítani” dolgokat, amik eszünkbe jutottak a nyárról. A legjobb az egyik német lány volt… mindenki ilyeneket mondott, hogy „barátság”, „szeretet” és hasonló…de a Momo (német leányzó) csak ennyit mondott: „Hasmenés” J vicces egy pillanat volt. Azt már mondanom sem kell, hogy ennél a körös résznél már a fele bagázs elkezdett sírni. Egyesek zokogtak. Aztán a körös játék után mondták, hogy búcsúzzunk el egymástól… itt majdnem mindenki zokogott… én meg kaptam pár megvető pillantást a kérdésemért: „Mennyi az idő?” :D nem tehetek róla, kicsit sem hatott meg a távozásuk…

Mellesleg meg lett szólva, hogy az international staff egész nyáron hasznavehetetlen volt… ezt személyes sértésnek vettem. Mert talán néha voltak nehéz pillanatok és mélypontok mindenkinél, de egytől egyik nagyon jó munkát végeztek/végeztünk… imádtak minket a gyerek… szóval ezt nem nagyon tudtam hova tenni. Azért a szabadidőnk több volt, mint általában és ki is használtuk ezt. Elmentünk kajálni, vagy csak császkáltunk, sőt…elmentünk moziba is. Megnéztük a The Dark Night-ot… nem mondom , hogy elkaptam a lényeget, de nagyjából egyik Batman film sem ragadt meg bennem. De Joker, az tényleg isteni! Heath Ledger… vagy hogy is kell írni… annyira nagyot alakít benne. Kizárólag miatta meg kell nézni ezt a filmet. Batman amúgy egy nyámnyila alak, mellesleg amikor épp denevéreskedik akkor olyan a hangja, mint valami robotnak. Rémes…. Fúj!!!

Az utolsó 5 nap alatt megesett a záró interjú is! Ez annyit jelent, hogy az egyik supervisorod leül veled beszélgetni a nyári tapasztalatokról… mindenről, ami a munkával és a camp-el kapcsolatos. Mondták, hogy szeretnének vissza, mert hogy mennyire fasza lifeguard és úszóoktató vagyok, a gyerekek is annyira szerettek! Udvariasan mondtam nekik, hogy még nem döntöttem el mit szeretnék, valószínűleg egy új nyelvet szeretnék tanul és emiatt egy másik országba utazni! Nem, nem akarok visszamenni. DE, azért azt be kell látni… annak ellenére, hogy nagyon sokszor honvágyam volt és nagyon hiányzott anya, apa, bratyó, barátok és állatok… volt nagyon sok jó pillanat ebben a nyárban. Sokat nevettünk, bár voltunk párszor rossz paszban, sokszor betelt a pohár… de nagyon sokak közülük hiányozni fognak… hiányozni fognak a camp aides, hiszen egy hónapig velük voltam minden áldott este és reggel… velük fosztottuk ki minden este a konyhát… velük pletykálkodtunk… nagyon sokat adtak a nyaramhoz… örök emlékek. Örök emlékek a martingéles lányok is… akik kiborítottak, de ott is volt két lány, aki azalatt a rövid idő alatt a szívemhez nőtt. Szóval ezt így nehéz leírni… meg kifejezni. Egyáltalán nem mondom, hogy több volt a rossz, mint a jó! és bár tudom, hogy ezt nehéz elhinni az olvasottak alapján. Csak nem volt kerek a süti. J nem tehetek róla… nem bírok az otthonom nélkül élni. J hiányzik az iskola…hiányzik, hogy a hök-ben marhuljunk, hiányzik az órai marhulás Paulával… hiányzik Ildi szugerálása és minden ember, aki ott körül vesz… hiányzik Bogi, Dani, Lali és Csongi és MINDENKI, akikkel a szabadidőmben néha vagy többször összefutok és marhulunk…vagy csak megiszunk „egy sört”… hiányzik a Rita, bár elég sokat beszéltünk az itteni időm alatt! És tényleg meg kell neki köszönnöm megint…ugyanis nélküle sokkal nehezebb lett volna. Szóval, Kedves barátaim, SZERELMES vagyok belétek! PUNKtum!

De befejezem az itteni ömlengést, nem vagyok én ilyen… 

És át is térek New York Cityre!

Kezdjük ott, hogy szerda reggel, indulás előtt két órával pakoltam be, mert előző este lusta voltam! Bepakoltunk, aztán 8.45-kor indult is a buszunk! Rémesen hosszú volt az út ide! Talán több volt, mint 8 óra. Rémes volt, mert nem tudtunk már várni. Itt akartunk lenni azonnal… egy pillanat alatt! Hát ez nem egy pillanat volt…J nem baj. Megérkeztünk. Taxiba szálltunk, mert kicsit sok volt a Hofit-nak a cucca és nem tudta volna cipelni! (Hofit=Tinkerbell=Ju-ju… az izraeli lány, akivel itt vagyok!) szóval megérkeztünk a szállóhoz… hát… nem is tudom… 4x4 méteres szoba egy „francia ággyal”… és ennyi az egész. Földszinten vagyunk…és a szobánk az ablakra néz. Ez csak annyit jelent, hogy az este folyamán 60x ébredünk fel arra, hogy a kedves hostel lakók az ablakunk alatt élik az életüket, néha ittasan! A szobánkba, ha jól helyezkednek, akkor be is tudnak látni. Sőt… ha már a belátásról beszélünk: A FÜRDŐSZOBA! Ott van egy ablak, amin a szomszédház lakói könnyedén beláthatnak. Tényleg… ezért pénzt lehetne már szedni! Minden emeleten van egy fürdőszoba, és abban a fürdőszobában van az emelet egyetlen budija is! Reggel sor szokott állni, elég vicces! Valamelyik nap már elindultam a keresni egy kávézót vagy valamit, mert úgy voltam, hogy bepisilek…minden emeleten voltam már…de mindenhol sor állt! Az élet itt elég vicces, de hát kit érdekel… NEW YORKBAN VAGYUNK!

Ez a város minden érzés, minden íz, minden szag, minden állapot egyvelege! Ide el kell jönni… ezt át kell élni… itt el kell veszni, hogy aztán kitalálj… itt sokat kell gyalogolni, hogy megtalálj…óriási épületek…óriási embertömeg… elveszett emberek, aki leülnek melléd a Centrál Parkban este és arról beszélnek, hogy szeretni édes és szeretni keserű is… sárga taxi… sokszínűség… itt minden megvan. Eddig nem sikerült kimozdulni Manhattanből…de akár itt is tudnék ragadni egy életre… Elég sok helyet bejártunk eddig. Nincs nagyon utiterv… felkelünk és aztán megyünk amerre tudunk, ami épp eszünkbe jut… amihez épp kedvünk van!

Első este elmentünk a Times Square-re, hát véletlenül nem összefutottam az Erikával!:) elég vicces volt… ma meglestük a WTC helyét, átmentünk Staten Islandre, hogy elhajózzunk a Szabadság szobor mellett…stb… stb.. stb… ez nem is izgalmas így leírva! Tényleg nem! El kell jönni egyszer. Itt a kínai negyedben a Meki is kínaiul van kiírva… a Little Italy pedig olasz éttermek egymásutánja. Még észhez sem tértem, hogy itt vagyok és mindjárt megyek is haza! Próbálom visszaadni képekben… próbálnám… de nem megy! J elveszett a tehetség, elveszett az ihlet… 

Mi is mondhatnék még… elég sok mindent… de lusta vagyok. J de azt megemlíteném, hogy megvettem a vakum. Hurrááá! Hát még nem nagyon tanulmányoztam… nehéz is… meg most inkább ide koncentrálok… lesz hét órám a repcsin használati útmutatót olvasni! A bolt ahol vettem ilyen zsidó tulajdonban van és ők dolgoztak ott… mellesleg egy óóóóóriási bolt volt… több száz eladóval.. akihez én kerültem egy magyar emberke volt, aki 1986-ban költözött ki. Micsoda véletlen. Aztán leszólítottunk az utcán egy srácot, hogy megkérdezzük „merre az arra?”.. nos ahogy megszólalt és neki szegeztem a kérdést: „Where you from?”… válasz: „Hungary”… annyira éreztem az akcentusán, hogy az hihetetlen. Kérem, itt mindenki magyar! 

Na most elteszem magam… hogy írok e még vagy sem. Egy mondattal biztos lezárom majd!

Már csak 3 nap!

Már csak 15 nap van hátra és szavakba nem tudom foglalni, hogy mennyire izgatott vagyok. Azt már el tudom mondani, hogy ezzel párhuzamosan mennyire vagyok türelmetlen. Ma majdnem felpofoztam egy gyereket.

Elmeséljem? Hát persze, hogy elmesélem… a változatosság kedvéért megint játszottuk! A lényege a játéknak az volt, hogy a counselorok elbújtak…és a gyerekeknek pedig meg kellett őket keresni. Néhány counselor nem elbújt, hanem a gyerekekkel ment, hogy azért mégse kelljen nekik egyedül mászkálni. Meg amúgy a gyerekek mániákusan szeretik azt hinni, hogy a lényeg mindig a sátorban van. És szeretnek bekukkantani a sátorba…pedig hát ott nekik nem sok dolguk van! Hát én voltak az egyik, aki kísérte őket. Volt egy lány… nem tudom a nevét…de szívesen megfojtanám. Egyszer csak fogta magát és leült. Először mondta, hogy fáj a lába, mert leesett a lóról! Oks… betudtam ennek a dolgot. De miután közölte, hogy ő nem akar itt lenni, akkor tudtam, hogy az egész csak egy hiszti. De mi is volt ezután? Nem válaszolt egy kérdésemre sem! Csak ott ült! És nem válaszolt, nem mozdult! Halál idegesítő volt! Tényleg majdnem ott voltam, hogy megfogom és kezénél fogva rángatom le a dombról…na aztán szóltam valakinek és ott hagytam… nem kell nekem itt az ideg!

De mivel kell még szembe néznem itt létem alatt. Nos… az időjárás még mindig kakika! Állandóan esik, azért a tudat, hogy nyár van…augusztus... és nekem esőben kell pörögnöm… a pörgés nem jön össze. Mindenki meg van fázva. Valamelyik reggel irtózatos nagy köd volt, ma épp esett az eső!

Amúgy a hétvége nagyon jól telt. Szombat este végül nem mentünk sehova, fáradtak voltunk. Persze azért nem mindenki és volt 3 emberke, aki megkért, hogy vigyem el őket a dizsibe. Elvittem… először kicsit húztam a számat, mert vissza akartam érni 10-re. Ők pedig fél 9-kor kértek még…és még fel kellett öltözniük. De miért is kellett visszaérnem 10-re? OLIMPIAAA! Sajnos nem tudom nézni, de Rita webcamen keresztül közvetítette… vagyis a webcameráján keresztül mutatta a tévét… J hát így drukkoltam én a Cseh Lacinak!ű

Mellesleg ma reggel… a camp vezető, Willow, felolvasta az amerikai eredményeket! Phelps… na hát nem szeretem ezt az embert. És az amerikaiakat sem. Érted… mindenből csak  a saját eredményeiket nézik… nem ám, hogy az első hármat leközölnék az újságban. Dehogy! Hát amikor felolvasta Willow, hogy Phelps az első… én, mint büszke magyar, felálltam és elmondtam, hogy a második pedig egy magyar lett! Tudja meg mindenki… csak azért is! ;)

Itt szeretném megköszönni Ritának, hogy általa nézhetem az Olimpiát… épp most is azt nézzük! J

De… visszatérve, hogy megkért az a három lány, hogy vigyem el őket a dizsibe. Elvittem… valamikor hajnalban haza is értek… nem is érdekelt nagyon. De másnap. Mint kiderült… a lengyel  lány. Talán meséltem róla… hát… nem az eszéből fog megélni…meg hát ő volt az, aki Bostonban belépett a pubba és az első pasival elkezdett flörtölni. Ő volt az, aki a vibrátoráról magyarázott hangosan az utcán, valamint a péniszről ordítozott az étteremben. Na ő… megdugta valaki…és nem védekeztek. Na ki gondolta volna, hogy vele esik meg ez a kis véletlen! Aztán tegnap ment a para, hogy mit kellene csinálni, meg hogy…aztán kerítettek valakit, aki vett neki esemény utánit! Vicces… a gyógyszer neve Plan B. ez is milyen hülye név! J

Jajj… azt nem is mondtam még, hogy visszatért pár régi Martingales, tehát akiknek az utolsó sessionben voltam a counselorjuk és még emellett visszatért pár Camp Aides. Na most tudni kell, hogy köztük van pár rivalizáló! Tökre élvezem nézni, ahogy előző héten ’A’-nak volt a pincsikutyája ’B’, de most fordult a kocka ’C’-nek pincsikutyája ’A’… és mi lett szegény ’B’-vel? Egyedül van… ’D’-t sokan utálják, ’E’ pedig mindenkivel jóban van… vagyis ahogy nézem ő fogja fel leginkább, hogy be kell szarni az egészbe! Imádom őket… már csak azért is, mert ennyi tini cuccot még nem hordott a hátán a föld!

Amúgy most sikerült vitatkoznom a Phelpsről az egyik amerikai csajjal. Hát igen… nem egyezett a véleményünk. Én csak kifejtettem, hogy az egy „robot” és hogy doppingol. Itt elkezdett vitatkozni… én meg csak nem hagyom magam!

Azt hiszem, hogy egy másik nagyon fontos témát érintenünk kell. A Rise Against! Fent avan a youtube-on az új számuk! Hát szeressük vagy szeressük? Hát leközlöm a linket… hallgassátok egészséggel: https://www.youtube.com/watch?v=bQfwpC82gZY tessék hallgatni…legyetek szerelmesek…egyszer ezt is meg kell tapasztalni!

És ha már a zenénél tartunk. Zenei pár percek következnek. Szigeti jótanácsok… csak annyit mondok: ANTI-FLAG,  FLOGGING MOLLY… és sok fénykép. Ja és BTS, hisz ott van ’apa’! J

Jajj azt még nem is meséltem, hogy sikerült lemaradnom a Killswitch Engage-ről! L csütörtökön játszottak Pesten a Pecsában. Természetesen eszméletlen buli volt. Mindenki oda volt érte. Ilyenkor bezzeg nem tud elmenni az áram. Vagy valami baj a hangosítással. Minden klappolt! Nem baj… majd eljön az én időm is egyszer…

Most megint ennyi. Unalmasak ezek a napok. De mindjárt otthon…

Megünnepeltük a tábor 100. születésnapját.

Persze, hogy arra keltem reggel, hogy esik az eső… a nap meg telesűrítve szabadtéri programokkal. Mindegy is. Megreggeliztünk és végül mentünk a waterfrontra melózni. De nagyon esett, ezért nem úsztak, hanem fent voltunk a kis házikónkba és szórakoztattuk a gyerekeket. Ők szórakoztatták, én meg fáztam, reszkettem, élni nem volt kedvem, nem még dalokat énekelni és ugrálni meg hasonlók. Persze aztán rájöttek, hogy a kedves alkalmazottak is odafagynak a székhez és törölték a délutáni proginkat. Aztán ebéd után nekünk új programot találtak. Játékos tavirózsaszedés. Igazából ez úgy néz ki, hogy van a tó. És van a tó fele, ami a tavirózsa. Na nem ám, hogy pénzt adunk ki arra, hogy valakivel kiszedessék, vagy nem ám, hogy ők. Lusták ezek. Lustábbak, mint én! Szóval be a funyak nevű kajak kinézetű dologba és szedtem a gyerekekkel a tavirózsát… a fejem búbjától a talpamig retkes voltam! Mindenhol… és vizes… és még mindig hideg volt. Miután kikotortam a fél tavat, engedélyt kértem, hogy átöltözhessek… megengedték. Visszatértem és énekelni kellett. Boldog voltam már megint. Az egyik táborozó csajjal elröhögcséltünk az egyik feminista dalon… köztudottan utálom a feminista dalokat. Annyira gagyik. Elvoltunk rajta, de énekeltem! Szóval senkinek egy szava nem lehetett VOLNA… de éneklés közben az egyik csaj fejbe vágott a dalos könyvvel! Kicsit váratlanul ért! J nagyjából nem értettük, hogy most WTF? Az éneklés után átmentünk az ebédlőbe és képkivetítés volt, meg meglestünk egy nagyon rövid, de vicces darabot a camp történetéről, megettük a tortákat… fincsi volt. Itt én sütire nem mondom, hogy kaka! Vacsi után még kicsit presztrálni kellett a gyerekeket, de nem sokáig. És most itt vagyok! Lassan megyek aludni… boldogan állok elébe az utolsó napnak! J hétvégén szabadak vagyunk. Kérdezgettem emberek arról, hogy mit terveznek a hétvégére, de senki semmit! alvás… ez nekem is tetszik. Tartok velül!

Eljött hát a csodálatos hétvége, amikor is nem kell csinálnunk semmit az alváson és a döglésen kívül. Ez vártuk mióta!

Ezt mi?!

Elmentek a gyerekek és elkezdtünk unatkozni! Egyszerűen nem tudtunk magunkkal mit kezdeni. A kora délutáni programja mindenkinek az volt, hogy végre szakít egy kevés időt magára és megcsinálja azt, amit már két hete tervez. De ez mindenkinél max 2 óráig tartott, utána elkezdett unatkozni. Én ebben a „most szakítok magamra is időt” órámban befestettem a hajam. Először úgy tűnt, hogy nem fogta be. De most meg már annyira tetszik a színe. Tök szőke lettem. Rémes ám, hogy itt a hajam színe némi megnyugvást tud adni! A hajfestés után, mint mindenki, én sem tudtam magammal mit kezdeni. Hát kitaláltuk, hogy elmegyünk Hanoverbe és megkajálunk ( normális kaját eszünk, nem táboros kaját, éljen!). Útközben eltévedtünk! Éljen. Egy óránkba tellett, mire visszatérünk oda, ahol elvétettünk egy kanyart! Én azt hittem örökre ott ragadunk! Mondtam, itt úgy táblázzák ki az utakat, hogy külföldi létedre biztos ne tájékozódj el rajtuk!

Amúgy jó volt együtt a csajokkal. Tényleg kikapcsoltunk! Mondjuk van egy lengyel lány. Nem leszek nyers… egy céda. Az étteremben és egész séta közben állandóan a péniszről beszélt, meg az édes kis cuki vibrátoráról! Nem győztük csitítani, hogy oké, persze, van neki…de ezt csendben is meg lehet velünk osztani, nem kell hozzá feltétlen ordítani! J

Mi izgalmas van még?  Az időjárás mindennap lenyűgöz (még mindig). Hihetetlen, hogy tudja itt váltani egymást a nyár és a tél! Egyszer majdnem megfagyunk, esik, fúj, dörög… meg amit el tudsz képzelni. Aztán pedig csak gondol egyet és lesz télből tavasz és hirtelen nyár. Egy óra alatt kisüt a nap és lesz olyan kánikula, hogy meg sem tudsz maradni! És tényleg, ami az idegesítő a válaszuk: „ez Vermont” vagy „ a globális felmelegedés!!!!!” jajj szegény mi! Vagy jajj felelőtlen mi?

Tudtátok, hogy amikor volt a szeptember 11. akkor ugye egy napig nem szállt fel egy repülő sem. Na azon a napon a bolygó hőmérséklete 2 fokot csökkent! Szerintetek? Erre az okosak mondják, hogy ki kell találni egy másik közlekedési eszközt! Persze kinek esze van megkérdezi, hogy „Mégis mit???!!!”. Némely okos válaszolja, hogy „Hajóóó!”. És itt jön az elméletem. Jó-jó  hajó! Legyen… aztán az is elsüllyed, mert épp olyanja van, vagy épp összeütközik egy másik…mert megesik… vagy netán ott egy jéghegy… mert volt már rá példa. És akkor a sok olaj bele mind a tengervízbe. Itt némi körforgást vélek felfedezni. Így is, úgy is elpusztítjuk, amit nem kéne. Ezek után a jelszó: DESTROY!!!

Na jó! Kicsit elragadtattam magam! Nem tudom, hogy jött rám most ez. Bocsánat!

Mi van még? 18 nap! Tudjátok, hogy mennyire gyorsan el fog ez telni? Megmondhatom…akár meg is mutathatom! Meglássátok, mindjárt otthon is vagyok!

Amúgy a következő turnus csak 4 napos lesz! Ennek eléggé örülünk! Aminek kevésbé, hogy kisebb gyermekeket kaptam. Tehát készülhetek arra, hogy este arra fogok ébredni, hogy valaki húzgálja az egyik kezével a hajamat, a lába összekulcsolva…. „Elkísérnél a mosdóba??” Igen, tudom, hogy most mindenki engem irigyel! Amúgy az is vicces volt, hogy mielőtt elmondták volna, hogy ki hol lesz, mindenki bepakolt a táskájába (én is), arra készülve, hogy majd akkor költözhet át egy másik unitba. Én is…szépen, rendesen bepakoltam mindent a bőröndömbe, mire közölték, hogy én maradok helybe.

Mondtam már, hogy a szellem nem létezik és újra sötétben járkálok a tábor területén? Bizony, újból belém szállt az erő!

Na most leragad a szemem…ezt teszi velem a munka! Megyek is! Majd még jelentkezem!

Jubilálunk! Ez a 10. blog bejegyzésem… ha most valaki utána számol, megölöm! J

Na hol is kezdjem. Nem történik itt mostanában semmi. Illetve talán semminek mégsem mondható… rátört az egész táborra a hányás és a hasmenés. Felemelő érzés ezt a problémát itt átélni. Nem kívánom senkinek. Három nap után kigyógyultam belőle! Már jól vagyok! Köszönöm! De ami itt van, az már nem vicces. Egér a konyhában. Az addig oké, hogy az Abenakiban volt egér. De a konyhában?!?!?!?! Vannak itt felháborító dolgok. És tényleg hulla az egész tábor, egyik napról a másikra dőlnek ki az emberek. És ami azt illeti, már idegileg sem bírják. A héten elment egy nagyon aranyos lány, mert otthon is voltak gondjai és még itt sem bírta. Magam voltam tanúja egy kiborulásának! Igazából folyamatosan sírt a végén már! És neki tényleg egy különleges csoport jutott. Nagyon aranyos lányok vannak ott… tanítom őket úszni. Aranyosak, de néha nagyon nehéz velük bánni. De van egy másik lány. Én nem tudom elmondani ezt már. Ennek a lánynak van egy barátja ( mármint együtt járnak ), és ez a barátja egy ló! Csak 10 vagy 12 éves de azért elég élénk a fantáziája… az hagyján, de még gusztustalan is. Meg ez a lány olyan tehetséggel van megáldva, hogy állítása szerint szemén keresztül is tud lélegezni. Mindennap más betegsége van, a minap épp néma volt! És néha pelenkát hord. Ez akkor vicces, amikor bemész a mosdóba kezet mosni, megtörlöd a kezed, dobod ki papírt, amivel törölted a kezed és mit látsz? Egy óriás pelenkát! Szóóval, asszem részben megértem, hogy miért távozott a kedves.

És ha már itt tartunk, panaszkodom én is egy kicsit, nekem sem piskóta ám az életem! :P nagyjából amúgy nem történik semmi, csak tényleg van ez a két lány a unitban, akik az agyamra tudnak menni. Hazudoznak, sunyik, meg amit el tudsz képzelni. Na most minden napra jut egy kis balhé. Valakit épp utálnak, és valakit épp favorizálnak. Mindig más. Hárman vagyunk Counselor-ok a unitban, na hát a másik kettő állandóan marja egymást. Mert miért ne? De mi viseljünk el mindent. Hát valahogy nem jön ez most össze. Kiderült, hogy valószínűleg New Yorkba egyedül megyek. Még nincs szállás sem, mert a kedves lány nem tudja eldönteni, hogy most jön-e vagy sem. Anyáékkal nem beszéltem már Boston óta. És igen… kezdek kiborulni. Három napja mindennap fáj a fejem. Nagyjából úgy zabálom az Algopirynt, mint a cukrot! Nem akarom sajnáltatni magam, de tényleg már most így elegem van az egészből! Mennék már haza.

Amúgy a New York, hát ugye az anyagi gondok azok itt-ott beütöttek, mindegy… sok szarakodás után, a magyar lány végül úgy döntött, hogy marad még két hetet dolgozni plusz pénzért. Aztán Tinkerbell is beközölte, hogy nem tudja, hogy most jöjjön-e velem vagy inkább menjen Kaliforniába októberig, mert akkor lehet, hogy még küldenek neki pénzt a szülei. Ugye úgy volt, hogy öten megyünk a New Yorkba, de volt két lány, aki minden közlés nélkül külön elkezdte intézni az útjukat, nélkülünk! Azt hiszem ez egyértelmű célzás… ide azért mégsem akarok bepofátlankodni, bár lehet a végén még megesik. Szóval  most így vagyok és nagyon nem tudom… nem szeretem, ha ilyen kilátástalanok a dolgok. És most nagyon az! Minden jó tanácsot elfogadok… de inkább sajnáljatok és vigasztaljatok! Holnap mindenképp megpróbálok anyáékkal beszélni… anyucikám meg fog nyugtatni, remélem.

Ja, amúgy megint utáljuk az amerikai és magyar postát, közösen! Nem kaptam meg a Ditta, Zsuzsi és Blanka által küldött levelet. Egy hónapja adták fel. Szal megtehetnek nekem egy szivességet! De ezúton szeretném nekik megköszönni!!! J

Természetesen a hangulatom a béka segge alatt, és engem sem kerülhet el a veszekedés! Megesett. Tényleg nagyon beteg néhány counselor. Volt ilyen overnight-unk. Úgy néz ez ki, hogy fogod a pútyerkád és a kajád és mész egy helyre. Aztán ott felállítod a sátrad és megfőzöd nagy nehezen a kajád…. Nagyon nehezen… és aztán alszol egy nagyot. Jobbik esetben meleg van. Hát mi a rosszabbik esetet fogtuk ki! De kezdjük előröl az egész sztorit! 6-kor van a vacsi, ha a természetben igyekszed ezt mind összehozni, akkor is 6-kor van a vacsi. Fél 6-kor elengedtek a waterfrontról és még csak akkor készülődtek. Ahh már tudtam, hogy itt csúszás lesz. Aha, két óra pontosan! Mert a fa nedves volt, jó hogy nem csiholni kellett… mert nem ám, hogy 21. század. Meg a tábor szabályzat! Imádom! Nem használunk papírt, mert nem használunk, van rá valami baromi logikus magyarázatuk, mint mindenre. De ha nincs papír, akkor mi van? Fakéreg! Az babám, az van! Na de nem ám, hogy élő fáról… halott fáról…tehát bújod a talajt halott fáért, hogy kérget nyerj! Na meg a száraz fa. Vicces volt, mert 20 perc erőlködés után benyomta az egyik vezető lány, hogy hát ő amúgy böjtöl…a barátja miatt, ez ilyen spirituális dolog. És itt le is rakta a seggét és nem csinált semmit. na tudod! Majdnem derekát törtem! Na a végén volt kajánk…éljen, de ennyibe nem maradt az este. Azt talán mondtam, hogy valakinek, mindig ügyeletben kell lennie. ( 9-től a unitba kell lennie ) Volt az egyik lány, és még kellett egy lányt választani a mi csoportunkból. De ki legyen az? Beta, az egyik izraeli lány közölte, hogy neki most szüksége van az alvásra! Na hát körülbelül ez az, amihez ért. Az alvás. Semmi mást nem csinál, csak alszik! Most erre mit mondhatsz? Menjen aludni! Végülis nem neki kell toppon lenni a waterfronton. Mindegy. Én a sátorban… jégkorszak! Fijam! Azt hittem, hogy oda fagyok! Fázott minden porcikám. Na aztán reggel nagy vidáman jön a Beta. Itt akkor kibuktam, és leléptem enni az ÉTKEZŐBE… NORMÁLIS KAJÁT ENNI!

Oks, azért egy dolgot meg kell említenem. Lefekvés előtt volt egy csendes fél óra, amikor kifeküdtünk és néztük a csillagokat. Talán említettem már, hogy itt mindennél szebb az égbolt. Minden csillagot megtalálsz! Láttunk hulló csillagot is! Nagyon nyugodt volt és nagyon csendes és… hm… szép volt! Tényleg! Végül ezzel az érzéssel feküdtem le. Az már mindegy, hogy két órával később, milyen érzéssel ébredtem fel! J

Mi van még? Nem tudom… rottyon vagyunk! Sok felkiáltó jel! A másik amúgy, amit tudtam, de hát nem volt mi igazolja. A mi kedves supervisorunk a waterfronton. Szombaton öngyilkos próbált lenni. És nem csak a mostani időszakról beszélek, de annyira látszik rajta, hogy labilis személyiség. Egyszerűen tudtam és kész. Csak abba szar belegondolni, hogy van három gyereke. Ebből kettő itt van a táborban. Az egyik 3 éves, a másik pedig 10 éves sincs. És ma ott ült mellettem, egy irgalmatlan kevés kaját kiszedett magának és nem evett, hanem csak túrta a villával a kaját. Na most mire gondoljak ilyenkor? És érted… látod, hogy hulla szarul van! És így…ááá… én nem akarok ezen agyalni. De nem akarok róla sem rossz híreket kapni. Nem úgy néz ki, mint aki elégedett a szombati eredménnyel! A másik, hogy amúgy szánom is és az egész putrit… mert nem normális, hogy a táborban öngyilkos akart lenni, és még itt van. Nem azt mondom, hogy rúgják ki. De mi történik, ha sikerül? Itt van egy rakat gyerek. ITT VANNAK A SAJÁT GYEREKEI… a férje mit mond ilyenkor? Mit csinál? Miért hagyja?  Ezt az információt nem akarom megemészteni. Ezt nem kellett volna nekem elmondani, mert ez nem ránk tartozik!

Már csak 21 nap!

Tényleg várom a végét!

Mindjárt kipukkadom… igen, sajna ez jellemzi az unalmas perceimet, az evés. Ha hazamegyek lesz mit ledolgozni, nade ez van. Nem lehetek mindig a toppon! J

Szóval megjártam én tolnát-baranyát. És többek között Bostont is. Igen, annyit biztosan elmondhatunk, hogy szerelem volt első látásra. Kérek mindenkit spóroljon, mert utazunk. Sőt, költözünk… mégpedig Bostonba! Ez a legeslegjobb a dolog a földön. ( ejj mi lesz New York után )

De ott kezdődött, hogy elmentek a gyerek… megint… és végre. Elmentek, mi meg egyből szedtünk magunkat, pattantunk a kocsiba és mentünk Bostonba. Több mint két órát utaztunk… aztán megpillantottuk a nagy business negyedet, az óriási épületeivel. Jajj, nagyon izgatott voltam. Nem kell mondani, hogy először elvétettünk egy jobbrát, meg igazából nem is az itt a gond, hogy elvét az ember egy kereszteződést, hanem az, hogy annyira rosszul van minden kitáblázva, hogy nincs más választásod… eltévedsz! Eltévedtünk, de aztán végül meg is találtuk a helyet, ahol aludtunk. Először is ki kell emelnem a legvonzóbbat: Wi-fi. Volt! Az ágyak emeletesek voltak és hatan voltunk egy szobában… de! volt kis biliárd asztalunk és ami a legeslegjobb, hogy volt kis mozink! Lent volt egy terem, ami mozi volt és bár nem óriási volt… de volt… több, mint 600 csatornával. Elég jól éreztük magunkat ott. És mindez csak 30$. Olcsóbb szállás nem nagyon van, szóval elég boldogak voltunk. Oks. Nem volt meleg víz. De amúgy tényleg nem panaszkodom!! J természetesen nem hagyják, hogy vígan és boldogan éljem egy napom! Itt is volt kavarodás… Mert miért ne lenne valami kavarodás?!?!?!?!?!?!?!
Voltunk tizenketten, akik mentek Bostonba. Pont ennyi kellett, hogy elmehessünk egy van-nel. Na aztán az uccsó nap az egyik lány meggondolta magát és mégis jönni akart. Szuper. Sírt meg mittomén mi. De neki nincs pénze. Na az okosak adtak neki kölcsön. Én aztán nem. Szegény vagyok, hagyjanak!:) és Bumble eljött busszal. Mire mi oda értünk, ő is odaért… volt is nagy boldogság. Illetve hát… elkezdett okoskodni. Nagyjából azt csináltuk, amihez neki kedve volt. Aztán kicsit itt megborult a rend.

Rendben, bementünk a központba. ( mi egy kicsit a város külterületén voltunk ). Bementünk és jajj de nagyon jó volt. Nem is csak az, hogy végre nagy városban lehetek, ahol nagy a nyüzsi. Hanem, hogy ott vagyok Bostonban… érted… BOSTONBAN! Ahova nagy vágyam volt elmenni, ahol a Dropkick Murphys kedvenc kocsmája van, a DM hazája! És én ott voltam. Amúgy nem nagyon akartunk sokáig maradni. Persze az oké volt, hogy megiszunk valamit… de mellesleg… szerintetek hol ittuk meg az a valamit? A HARD ROCK CAFÉ-ban! Jájj nagyon jó volt. Sok híresség képe, sok gitár, sok dobverő… sok tartozék… sok sok sok minden mütyür. Mondjuk a kiszolgálás olyan lassú volt, hogy majdnem ott vénültem meg. Siettünk volna, mert ment a metronk. Aztán lekéstük. Bár lekéstük az uccso metrót. De a tömeg egyik része ígyis-úgyis haza akart menni. Fogtak egy taxit és húztak el. Mi bent maradtunk úgy hatan. Én majom, azt hittem, hogy majd de jó lesz. Beülünk egy másik helyre, vagy sétálgatunk arra. Érted… Bostonban vagyok… az is kielégít, ha lerakhatom a seggem egy útpatkára. De nem így volt. Bumble kapott egy kocsmanevet, ahol kiszolgálnak 21 év alatti embereket is. Hát ennek nagyon megörültek, mert voltak páran akik bőven alatta vannak. De a helyre taxival kellett menni. Első szavam az volt, hogy nem! Nem is csak az, hogy nem akarom a pénzem elkölteni taxira. Hanem, hogy nem akarok visszamenni a város szélére! De visszamentünk. Egy elég gusztustalan kis kocsmáról beszélünk. Körülbelül 400-an be is fértek. Mi mégis 500-an voltunk. Kényelmetlen volt, büdös volt, trágya volt! És… MINDENKI ÍR VOLT. De ami ezután a kedvenc volt: mintha néhány lány elfelejtette volna, hogy ő amúgy egy nő és olyan gátlástalanul viselkedett, hogy én szégyeltem el magam helyettük! Kurvultak. Annyira nem éreztem jól magam, hogy hihetetlen. Természetesen haza kellett a fiúkákat vinni. Az idegtől olyan hányingerem lett, hogy azt hittem, hogy a kedves emberke ölébe hányok. Egyem a pici lelkét. Ha valaki látta a futball faktort, akkor tudja, hogy ott azért van egy akcentus. Na ezzel találkoztam én is… csak talán rosszabbal. Miközben a hányinger kerülgetett, nem nagyon volt kedvem beszélgetni vele. Meg olyan hülyeségeket kérdezett… meg mindent megkérdezett… minden hülyeséget. Aztán hazaértünk…szerencsére ők még elmentek inni… szerencsére… én beviharzottam a házba és nagy sértődöttségemben egyből a nethez rohantam. Aztán mentem aludni, mert az sem működött. Dühös is voltam.

A másnap azért kárpótolt a dolgokért. Nagyon jó nap volt. Mondjuk déltől estig sétáltunk fel le a városban. ( van is izomlázam ) Végig szaladtunk a városon. És vettem Boston-os pulcsit! Annyira csini…jajj… és olyan jól áll! Akitől vettem, a nőci,  karácsonykor megy majd Magyarországra. Nagyjából ennyi. Elmentünk pár fontos helyre… 9órát gyalogoltunk. Ja és egy említésre méltó még: a Chinatown-ban mindenki néger! Az is vicces volt, hogy ott szétszóródtunk és egyedül bóklásztam, fényképeztem… bandukolok, bandukolok… és jön velem szembe egy velem egyidős, helyes srác, akinek ott lóg a nyakában egy nikon D40x. egymásra vigyorodtunk. Mellesleg nem tudom, hogy mi volt. De 4 négyzetméternyi területen 6 Nikon! Szerinted? Rengeteg képet készítettem… azt majd csak otthon… de elő fogom hívatni… bár talán több, mint kétszáz kép. Nem tudok selejtezni! Mindegyik gyönyörű! Egytől egyig!

Eltelt ám a nap… aztán visszaértünk a táborba! Ugyanis úgy volt ez pontosan, hogy pénteken este értünk oda és szombaton este indultunk vissza. Vasárnap reggel értünk vissza a táborba, aztán egy kevés csicsi… oszt szevasz!

Reggel kelés… és jöttek az új gyerekek. Ezek igazi elkényeztetett kis picsák… és gonoszak, rosszindulat dolgozik bennük… semmi más! Első naptól kezdve van valami probléma… első naptól kezdve hisztiznek valamiért. Első naptól kezdve utálnak valakit. Mindennap mást. A régi Camp Aidesről folyamatosan rosszakat mondanak. Mellesleg a Camp Aides-ek annyira hiányoznak, hogy el sem tudom mondani.  Arról nem is beszélve, hogy most megint abban a sátorban lakom, amiben a Pre-Camp során. Nem rossz, nem rossz… de nincs áram. Ezért is, hogy nem írom a blogot. Nomád megint az élet. emellett egy szép kis megfázás is boldogít. Egyik este semmit nem tudtam aludni az orrom miatt. Pontosabban a bal orrlyukam… a sunyija, be volt dugulva. Haldokoltam. Mondjuk javul már…javul. Érzem. De javuljon is. Az kellene még nekem, hogy ez is kínozzon!

Egy pozitívum… van wi-fi a Trailerben. Bár nem a leggyorsabb, meg nem a legbiztosabb… meg sokszor elszáll. De van! Saját képemen munkálkodhatok, szóval van öröm!

Asszem ennyi. Most kicsit siettem… mert rég nem írtam, időm meg nem sok, mert most én vagyok Taps on, szal 20 perc és mennem kell ügyeletre!

Még egy másik érdekesség. Valamelyik nap elmentünk vásárolni egy szupermarketbe. Császkálok a sorok között, elértem a fagyasztós részhez. Tudjátok… ilyen fagyasztó szekrény, üvegajtókikal…sok polc, sok fagyasztott krumpli és pizza és jégkrém meg amit csak akarsz. A két sor között pedig akciós szőnyeg! :D:D:D először lefagytam és sehova nem tudtam rakni a dolgot. Még most sem! De most már csak nevetek!:D

Na most megyek… kínzom magam az új ördögfiókákkal!

Hát az utóbbi két napban kaptam pár elég rossz hírt.

És a mai napom egy nagyon szomorú pontja, hogy mikor leültem a számítógéphez, akkor (ugyanis a géptől pont rálátok az iroda egyik ablakára) láttam, hogy az egyik legkedvesebb lány a táborból zokog. Annyira nem tudtam, hogy oda menjek-e hozzá… zokogott, az az igazi keserves sírás. Annyira tehetetlennek éreztem magam. Valószínű, hogy nem akarta rám zúdítani a gondjait… hiszen vannak barátai, igazi barátai itt a táborban, akiknek szívesebben akarná elmondani. Meg nem tudom, ez az a sírás, amin nem nagyon lehet segíteni. Talán jobb, hogy nem mentem oda. Nem tudom… L

Mamám sincs nagyon jól… szóval érte is aggódom. És kaptam egy nagyon rossz hírt egy másik emberről, aki szintúgy kórházban van. Remélem ő is hamarosan jobban lesz, mert egy nagyon kedves ember… Ildi… kicsit gondolj ránk! ( Ildi ezt érteni fogja )

Ma volt az International Street Fest. Vagyis főztünk Csirke paprikást. Vagyis ez olyan leve van lecsó, amiben van még gomba meg csirke. Kicsit másabb lett, mint amit mondjuk bárkinek az anyukája tudja főzni. De igazából mindegy volt, mert halovány gőzünk sincs arról, hogy milyen a magyar kaja. Azt is mondhattam volna nekik, hogy marha pörköltet esznek. J nagyon izgalmas volt. Mindent késve kezdtünk, meg nagyon nagy volt zűrzavar és összevisszaság. Nagy nehezen sikerült rávenni a lányaimat, hogy segítsenek, de kellett kötözködnöm velük egy sort. De aztán szépen kidekorálták azt a részt, ahol mi mutattuk be a „csirkepaprikásunkat”. Mondanom sem kell, hogy kevés volt a kaja, ezért a végén már csak mindenki egy darabka húst kapott és egy kis szaftot. J közben kitalálták, hogy mondjak pár érdekes dolgot Magyarországról. Mit mondhatnék. Amerikához képest minden más… elkezdhetném nekik sorolni. Megmutattam nekik a mi kis országunkat. Hogy hol lakom és hogy hol tanulok. Mutattam képeket. Természetesen nekem kellett beszélnem. Nem szeretem én az ilyet. Amikor kettőnél több ember figyel rám, kicsit lámpalázas tudok lenni. De elmakogtam ott a dolgokat. Aztán jött a vacsora. Nem nagyon értettem, hogy mindenki telezabálta magát különböző országok különlegességeivel és aztán meg még vacsorát is tömtek belénk. De hát ez Amerika kérem. Vacsora után meg jött az a rész, amitől azt hiszem majdnem agyvérzés kaptam. Tanítani kellett nekik egy dalt, vagy játékot, vagy akármit! Dal:  csak és kizárólag népdalokat tudok. Játék: semmire nem emlékszem, hiszitek vagy sem… semmire. Szóval. Megtanítottam nekik a Hej, Dunáról fúj a szél… kezdetű kis nótát. Valószínűleg nem lett volna semmi gond, ha értik, hogy mit énekelnek, meg ha ki tudják ejteni a hangokat (nem betűket.. J hangokat…) de náluk nem létezik olyan, hogy ’ny’…nem tudják kiejteni azt, hogy ’g’… legalábbis nem tudják úgy kiejteni, ahogy mi. Szenvedtünk is eleget. A másik kedvenc, amikor megkérdezték, hogy miről szól a nóta. Mit mondjak erre? Hát a szélről! J tényleg! Miről szól ez a dal? Nem mondhatom, hogy Jancsikáról… még megkérdezik, hogy ki az a Jancsika! Tényleg! Ki az a Jancsika? A magyar néptörténet kiemelkedő alakja? Mit mondhatnék rá?! Így ez a nóta a szélről szól… ami a Duna felől fúj…és ez a szél hideg! Azokat a birka tekinteteket láttátok volna, amikkel én találkoztam a magyarázatom után. Általában kétszer elénekeltem nekik a dalt, aztán párszor közösen végig vettük, aztán hagytam az egészet és ilyen tapsolós játékot tanítottam nekik. De miért is kerülgetett az agyvérzés. Ugye mindezt egyedül kellett végig csinálnom. Nem gáz. ( nem a fenét nem… egyedül nem csinálok semmit…legalábbis, ha munkáról van szó J ) de, hogy körülbelül 150 gyerek volt kisebb csoportokra osztva az étkezőben, és minden kis csoport különböző kis dalocskát énekelt, mellettem meg a francia csaj egy magnóval tanított… a hangom nem jól viselte. Jobban ordítottam, mint amikor igazán ideges vagyok. J Meg az idegzetem. Meg hogy az összes össze vissza figyelt. Ezek gyerekek… le se szarják milyen dalaink vannak, hiszen úgysem értik. De a legnagyobb probléma én, mert ÉN TÉNYLEG LESZAROM, HOGY GYEREKEK ÉS JÁTSZANI AKARNAK. Amúgy ilyenkor, amikor ilyeneket írok, akkor mindig eszembe jut az, amikor kitöltöttem a jelentkezési lapot! Hogy én mennyire szeretem a gyerekeket, hogy én mennyi mindent tudok velük játszani, hogy én mindig vigyáztam gyerekekre. Sőt… Bogi kistestvéreire vigyáztam… igen, Csabika mellé kitaláltunk még egy másik testvért. Meg a szomszéd kisgyerek. Soha nem felejtem el azt a délutánt, amikor Erikával angol óra után elmentünk a Kálvin térre a California Café Companyba ( oda ahol az a nagyon helyes Norbert nevű fiatalember dolgozik… respect neki… tényleg nagyon helyes J ). Szóval… ott mesélt nekem Erika arról, hogy megy dolgozni Amerikába. Erre megtetszett az ötlet. És gyorsan intézkedtünk. És most itt vagyok. Még máig benne van a telefonomban a CCUSA weboldalának a címe. Felírtam magamnak a kávézóban, hogy el ne felejtsem. Bárcsak elfelejtettem volna… bárcsak…

Hogyha valami ott szerencsésen elsiklik, akkor most nem lennék itt… ez olyan: „ha nem jobbra mentem volna, hanem balra.”

Volt a suliban Tarot jóslás. És persze, hogy jósoltattam… nőből vagyok és kíváncsi is vagyok… ott azt mondták a kártyák ( és mi amúgy hiszünk ebben ), hogy ez az amerikai út kicsit nehezebb lesz számomra, nem lesz rossz, de nem biztos, hogy „ennyi terhet kellene viselnem”. Szegény Andi… ennyi… kíváncsiak vagytok, hogy még mit jósoltak? Szívügyek? Hm? Persze, hogy nem mondom el… J

Ok, hallgassátok meg a My Chemical Romance-tól a The Sharpest Lives című számot… szeretjük!

A lányaim megint balhéztak. Az egyik lány kicsit frusztrált. Legalábbis úgy látom, néha nehezen kezeli a dolgokat. Nem baj. Már csak 5 nap és minden rendben lesz. Vagyis mehet haza és élheti életét. A mázlista… szóval az egyik leordította a másik kettő fejét, aztán a harmadik csak le akarta csillapítani őket. Természetesen ő járt a legrosszabbul! J szóval… megmondtam, hogy akkor ezt majd elmondjuk a Soupnak… közölték, hogy ne. Mondtam, hogy de. Mert nekem 5 percembe tellene helyre rakni a lányt… magyarul. Angolul még sebezhető vagyok! :P meg amúgy is. Én is fáradok. Voltam tini, meg kellett élnem a saját problémáimat. De hogy újra éljem az övéiket. Köszönöm nem!

Befejeztem a könyvem! Bizony. Most vettem egy másikat! A címe Everything is illuminated. Mindenki nagyon dicsérte, szóval megvettem végre. Otthon is akartam már, de aztán valahogy mindig elmaradt. Most megvettem… és elég jónak indul. Vicces is meg minden. Ez már alapból egy jó pont. Meg Coelho után mindig jól jön egy kis teljesen más lélegzetvételű könyv. A Brida… meg minden Coelho könyv kicsit súlyosabb. Mármint ilyen agyalósabbak.

Ahhoz képest, hogy hétfő van, elég jól érzem magam. Bár reggel minden pózban el tudtam volna aludni, ülve, állva…mindenhogy. Aztán jött az ebéd… ehettem… aztán meg ebéd után nem volt nagyon nehéz dolgunk. Volt pár elég könnyű óránk, aztán meg jött a dörgés és minden hátralévő óra elmaradt. Az ilyen napokat szeretem! J

Na eltelt itt pár nap az előző sorok óta. Most csütörtök este van. Ez az utolsó estém ebben a unitban. A következő sessionre új unitot választottam. Egy hónapja ebben a házikóban vagyok, ki kell próbálnom mást is. Meg hát holnap elmegy nyolc lányomból öt. Ez amúgy egy kicsit meg is viselt. Ma, vacsora után volt a záró est. Megint el kellett mondani, hogy mik a kedvenc emlékeink a két hétből. Én mondtam, hogy minden egyes pillanatra emlékszem velük. És hogy szerintem egy nagyon jó egy hónapunk volt és bár volt pár dráma is, de én nagyon szerettem ezt az egy hónapot. Adtunk nekik egy kis ajándékot is: egy képet bekeretezve. Szerintem nagyon szuper lett. Majd, ha haza megyek meglátjátok. Jó kép. Természetesen elbőgtem magam. Hát ez van. Hiányozni fognak. Gyagyák, de épp ezért fognak hiányozni. Most kicsit szomorú is vagyok. De mondtam nekik, hogy nyugodtan írjanak levelet. Na mindegy… J L

Az időjárás… három napja folyamatosan esik. Vagy négy? A fene sem számolja már. De olyan viharok vannak, hogy nem tudjátok elképzelni! Néha már azt hiszem, hogy ránk akar szakadni az ég. Meg mindened nedves. Basszus. Egy nap elázol vagy hatszor. Mellesleg nekünk esőben is meg kell tartani az órát. Ha villámlik, akkor mindenkit kizavarunk, de amíg nem villámlik addig mi tanítunk. Vicces, amikor esőkabátban ott állsz a vízparton és tanítod az embereket úszni. A gyerekek képéről sugárzik az utálat, márpedig ők nem akarnak ott lenni a vízben, az esőben, egy furán magyarázó külföldi lány utasítgatásait követve. És ők is látják a te arcodon, hogy a hátad közepére sem kívánod most ezt az órát. Ennek is megvan a hangulata… mint mindennek itt.

Állítólag van egy szellemünk. Állítólag többen látták. Na most a sztori óta én nem tudok aludni. Szó szerint rettegek. Ju-ju egyenesen zokogott az egyik este. Majd egész este sírt emiatt. Már sehova nem megyek egyedül a sötétben. Nem örülök, hogy ezt a dolgot elmesélték nekem.

Tegnap megint találkoztam az egerünkkel. Hallottam a kaparászást a falnál. Aztán már vártam, hogy mikor tolja ki a pofáját. Nem kellett sokat várnom. Ott szaladt a kis rohadék. Az egérnek sem örülök, mert ( és már valószínűleg említettem ) sok mindent elviselek, de azt nem, hogy egy egér él ott, ahol én is.

Kéne aludni, de annyira sok mindent szeretnék csinálni. Az utóbbi pár nap annyira haszontalanul telt. Nem csináltam semmit. Végtelenségig lusta voltam. Amúgyis az vagyok, de most valahogy teljesen belefáradtam az egészbe. De mindenki. Látnátok az emberek arcát… sápadtak, táskásak a szemeik… mint akik nem aludtak volna vagy már két hete. Mint akiknek kiszívták a vérét. Öröm és boldogság itt az élet… mondtam én. Ju-ju még mindig számolja a napokat. Nem tudom milyen naptár szerintem nézi a dolgokat, de teljesen más számokban gondolkozik, mint amennyi tényleg hátra van még. A lényeg, hogy csak egy hónap és otthon vagyok. Tudom, hogy ez gyorsan el fog telni. Ez mindig gyorsan eltelik. És aztán otthon lehetek és láthatom az én apucikámat és anyucikámat, meg a bratyót, meg a barátaimat. <3

Ma (végre) ki tudtam mosni a cuccaimat. De hiszitek vagy sem. Majdnem harmadik napja voltam ugyanabban a cuccban, kivéve az alsóneműt. Ugyanis nem tudtam kimosni ruháimat. Itt mindig rossz a mosógép, vagy vannak olyan okosak, hogy nem engedik, hogy mossunk. Nem kérdezzétek miért. Sok minden olyat csinálnak itt, amit inkább az ember nem minősít. Amúgy ez most kicsit az én hibám is. Az volt, hogy olyan egy hete én beraktam a mosógépbe a cuccaimat, csak nem indítottam el, mert nem volt apróm a géphez… gondoltam felváltatom. De nem volt időm, mert mennem kellett dolgozni, gondoltam majd ebédnél elintézem a dolgot. Ebéd után visszamentem a mosodába és a ruháim ott voltak a szárítógépnél. Én gyagya egyenesen azt gondoltam, hogy valaki kimosta és aztán be is dobta a szárítóba és akkor én örülhetek is. Megszagoltam egy felsőt és tiszta szaga volt. Szép gondolat volt… és naív. Aztán pár napja realizálódott bennem a helyzet… nem, nem volt kimosva a ruhám. Lényegében minden olyan koszos maradt, mint volt. Na aztán ma már szinte könyörögtem, hogy hagy mossak. Mondták, hogy oké, de várjak holnap (péntek) estig. Na aztán elmeséltem nekik az én csodálatos kis sztorimat és azt, hogy nem tudok várni holnap estig. Így megengedték, hogy mossak. De… nehéz szülés volt.

Amúgy így a koszos ruhákról jut eszembe… bámulatos, hogy itt mennyire leszarják a körülményeket. Nem tudom, hogy a fiatalságukból adódik, hogy tojnak arra, hogy épp egy centi koszban fekszenek. Deh… kriminális, esküszöm. A pijamájukban, amiben alszanak, abba lefekszenek a földre… itt a föld koszos, itt nincs sehol tisztaság. És hát ebből kifolyólag az ő ágyukban sincs tisztaság. Az a pillanat, amikor kilépnek a zuhanyból… abban a pillanatban még tiszták. De aztán felveszik az amúgy előzőnapi játszós ruhájukat… vagy ha épp mégis akad tiszta ruha, akkor 5 perc után úgyis koszos lesz. De meg kell, hogy mondjam, hogy nekünk is szokni kell, és ha lehet úgy mondani, asszimilálódtunk… néha már én sem nézek szét, hogy hova ülök vagy hova nem. De az ágyamba nem viszek be semmit! Az tiszta babám!

A másik dolog, amire ki akarok térni az Ju-ju… illetve a neve. Miért is Ju-ju. Ő amúgy Hofit, az izraeli lány. Camp nevén Tinkerbell, általam lett Ju-ju-nak elvezve. Mindig a Pretty womant énekelte, mert azt a akarta, hogy Julia legyen a camp neve. Hát én Julianak hívtam… pretty Julia-nak. Aztán a Julia rövidítése: Ju-ju… na hát ez a nagy sztori! J

Azt hiszem elmondtam a legfontosabbakat.

Holnap megyek Bostonba, ott töltünk egy napot! Drága mulatság, de Bostont ki nem hagynám! Állítólag lesz a szálláson wireless… nem tudom, ha igen, akkor még az is megeshet, hogy hamar megkapjátok a beszámolót Bostonról!

Jó éjt!

Megérkezett az új turnus gyermek. Ez csak, azért jó, mert megérkeztek a gyermekeim. De amiért nem jó: rengetegen vannak és nagyon nehéz figyelni rájuk. 3 területen úsznak és néha igen nehéz 40 gyerek összevissza ugrándozását követni. Ugyanis van olyan, hogy 40-en vagyunk. Ebből 10-et kéne megtanítanom úszni… lehetetlenség…kezdők és tíz 6 éves kisgyerek nem arról híres, hogy tud koncentrálni. Tény, hogy édesek és bearanyozzák a napod csak azzal, hogy rád mosolyognak a hiányos fogsorukkal. De néha azért a hajam tépem, mert nem kapok elég figyelmet. Első nap mondjuk nem volt (annyira) vészes, mert csak teszteltük a tudásukat. Bár ebéd után rám tört egy elég kellemetlen fejfájás, úgyhogy a végén már, mikor gyereket láttam, legszívesebben sírtam volna. Meg volt, hogy én felügyeltem a boating-ot. Nos. Ilyenkor szépen megkérede a windsurf board-ot használó gyerekeket, hogy menjenek be a tó közepébe és még ott is tartsanak kellő távolságot egymástól, mert ha véletlenül leesnek, akkor nemár, hogy a másra esnek. Ők is megsérülhetnek és mások is. Természetesen nem mentek be a tó közepére, meg persze egymás nyakán ugrándoztak. 10 másodpercenként vitt el csak majdnem a szívroham. De, hogy azért még jobban megnehezítsék a dolgomat, voltak akik kitalálták, hogy a fanyak-ot akarják használni ( ez olyan mint a kajak, csak hülyébben néz ki ). Szal beleültek ebbe a csuda kis csónakba és mivel nem tudnak lapátolni, mert a lapát nagy, ők pedig micro nagyságú emberkék, így néha akaratlanul behajtottak a surfboardosok közé. Vagyis? Volt boldogságom, nem is kevés! J

Ami tényleg nagyon nagyon bearanyozta a napom, hogy VÉGRE MEGKAPTAM A CSOMAGOT, AMIT MÁR EGY HETE VÁRTUNK…SOKAN ITT A TÁBORBAN J

Ebédelni is elfelejtettem, egyből hajtottam a szobámba és kapcsoltam a gépet, hogy aztán megleshessem a csodálatos videot! Kaptam én csodálatos képeket, meg kis verset ( legszebb vers a világon. Nem csak azért, mert rólam szól, hanem mert szeretettel készült *pirul* ). És hát ki kell térni az Oscar-díjas kisfilmre. Annyira aranyos mindenki rajta!!! Annyira imádom!!! Mindenki annyira szép, hogy el is bőgtem magam. Meg mikor megláttam az anyukámat meg apukámat. Annyira aranyosak!!! Mikor a filmen megláttam, hogy Rita a Nyugatiban van, akkor már tudtam. És a zene… és mikor megláttam a kis városkám, meg az én egyetlen és drága szüleimet, akkor nagyon hűűűű… meg a kutyusaim, meg a szobám… tényleg meg szeretném köszönni mindenkinek, mert ez nagyon sokat jelentett nekem és nagyon sok mindenre rádöbbentett ez a kis filmecske. De ez az én titkom marad! ;)

Második napja szenvedésemnek… és rá kellett jönnöm, nem szeretek életmentőként dolgozni. Illetve szeretek. Csak nem tudom. Valami bibi itt van. Amikor más élvezi a dolgokat, én nem tudom. ( jó most nem jól fejeztem ki magam, mert még így is rengeteget nevetek ) Nem arról van szó, hogy hiányoztok. HIÁNYOZTOK, EZ ALAP, NEM OTTHON VAGYOK, OKÉ. De valami más. Valahogy nem találom a közös hangot itt az emberekkel. De a legrosszabb, hogy talán nem is akarom. Úgy elvagyok magammal meg a lányaimmal. Tényleg. Néha bolyongok jobbra-balra, aztán vissza megyek a unitba olvasni vagy csak lenni, megyek netezni. De sokszor valahogy nem megy ez a szocializáció! J de amúgy nekem ez így jó. Mint mondtam, nem is igyekszem annyira. Elvagyok. Szeretek este blogot írni, miközben a fülemben szól a zene. Szeretek a csoportok távozása és érkezése közötti kis időben olvasni a stégen. Szeretem csak a felhőket lesni. ( mostanában tényleg kritikusan sokat bámulom a felhőket ) Szeretem néma csendben írni a kis jegyzeteimet a héttel a kapcsolatban. Itt szeretem a csendet…

Jelzem szombaton délelőtt szabad napom lesz, vagyis itteni idő szerint 10-től, ottani idő szerint 16 órától neten elérhető leszek. Ahogy leszűrtem a dolgokat, édesanyámékkal megint nem tudok beszélni, nade nem baj, hiszen ha akarom, akkor naponta 100-szor is megleshetem őket a gépemen! J

De amire igazából ki akartam lyukadni… elterveztem, hogy 10 előtt odamegyek a könyvtárhoz, leülök a kis padra, ami itt is nagyon hangulatos, és megreggelizem. Viszek egy kis narilevet és almát és megreggelizem. Egyedül… csendben… nyugalomban… megreggelizem egyedül! Közben hallgatok valami nagyon kellemes zenét…

Nos, ez a nagy terves…

Ma amúgy megbolondultak a tinijeim!

A 8 lányom közül 3 az istállóban dolgozik. Ők mindig reggel 5-re mennek, épphogy betoppannak reggelire. Ma a reggelinél egyik Barn Aides sem szólt egymáshoz. Tudod, hogy történt velük valami, de nem mondják el. ez a legrosszabb, már mindenki kérdezte őket. De ők nem mondják el. Az egyik majdnem elmondta ebédnél… de aztán nem!

Van egy Jen nevű lány, aki mindig olvas. Amúgy nincs bajom ezzel. Mondjuk meglepődnétek, ha látnátok, hogy ezek itt mennyit olvasnak. Folyamatosan! Szóval Jen szereti kajához is lehozni a könyvet. Már többször mondtuk neki, hogy evés közben nem olvasunk, mert illetlenség. Ma 4-szer kellett megkérnem, hogy tegye már le a könyvet. Az utolsó csak azért volt hatásos, mert megmondtam: „Nem fogom még egyszer kérni!” és még itt is pofát vágott. Nem gáz, többet nem nyitotta ki a könyvet!

Aztán a mi Rhett nevű lányunk… édes volt. Poénkodtunk, igazából tök mindegy min. megfogtam a kezét, erre rácsapott egy nagyot, aztán belém karmolt. Lesek… Most mi is van? Mi történt? Konkrétan megkérdetem, hogy: „Hülye vagy?” nagyon felidegesített, mert rendben, hogy haveri alapon fogjuk fel az egész itt létet…de ne ütögessen, mert ezt mégsem tűröm. Erre közölte, hogy nem szereti, ha valaki hozzáér. Erre jött a kérdésem: „ Akkor miért jössz oda mindig hozzám, egy ölelésért?” Erre a lázadó tini válaszol: „Soha többé nem fogok”

Na most így visszaolvasva elég viccesnek tűnik, meg kb. úgy viselkedem, mint egy tanár, meg mint anyám mikor ennyi idős voltam. De tényleg… eddig minden rendben ment. Most meg itt jönnek a hülyeségükkel. Na még mit nem… nem most és nem itt. Nekem nincs idegzetem ehhez. Menjen haza, hisztizzen ott. De Andi néni nem fogja ezt hallgatni! :P

Mit tesz ilyenkor a Céhá? Bedurcizik. J megmondtam nekik, mindannyian ördögök! Amúgy ez is csak fél óráig tartott nálam, de a fele bagázs, aki amúgy nem is tett semmit, azt hitte, hogy komolyan haragszom mindenkire, és mikor jöttem ki a zuhanyzóból akkor egy sütivel vártak és bocsánatot kértek. Tiszta cukorborsók! Ennyi! Szeretnek!! És én is őket! J

Harmadik napja, hogy megint itt vannak a kis ördögfiókák…

És a tinik sem nyugszanak… a könyvmoly megint olvasott kajánál… ne olvasson! Ennyi! Már elvettem a könyvét… persze visszakapta J De megtudtam én még pár érdekes dolgot róla. Általában majdnem egész este olvas. Körülbelül 3-4 órát vagy kevesebbet szokott aludni, mert olvas. És mindig ilyen gagyi könyveket és vagy már századjára olvassa őket. Hát ez van a mi Jen lányunkkal… na majd most várom, hogy a Soup jöjjön vissza és majd akkor majd megosztom vele ezt az apró információt.

Amúgy tényleg kezdenek hülyülni a lányok. Soup kikérte egy másik csajszi véleményét az egészről és megkaptuk az évszázad tanácsát, amit Soup úgy gondolt, hogy meg is tart. Ültessük őket szét, különböző asztalokhoz, de csak reggelinél. Mikor ezt így benyögte nekem a kedves lakótársam, köpni - nyelni nem tudtam. Csak lestem… reagálni nem tudtam, mert megérkeztek a lányok, és egyből el is mondta nekik:”Holnaptól reggelinél mindenki másik asztalnál ül. Barátkozzatok másokkal is!” NEVETSÉGES!

Nemsokára a könyvem végére érek… mehetek megint könyves boltba… szegény én! Tetszik ez a Coelho könyv. És képzeljétek. Szexeltek a könyvben!

Mi van még?

Eszem! Eszem és eszem! Körülbelül Titi állandó témája, hogy mennyit eszem és hogy mennyit hízom és stb stb stb… Igen, Titi, eszem… a kaják unalmasak, de megeszek én mindent és a sütik meg egyenesen csodálatosak… igen, ez együtt jár a súlyváltozással.  Remélem most kielégítettem kíváncsiságát. J

Egy újabb nap…

Sírtam…

Volt egy elég nehéz pontja a napnak. Nem lett volna nehéz, hogy ha elmondják, hogy ez nem egy éles akció, hanem csak gyakorlás. De nem mondták. Úgy csináltak, mintha eltűnt volt egy gyerek. Nem találták hirtelen sehol. Én ott voltam és nagyon élethű volt. Eddig mindig tudtuk, hogy mikor van LBD ( szerintem meséltem ezt már ezelőtt. Ez az, amikor eltűnik egy gyerek, mi meg körbekutatjuk azt a területet, ahol utoljára látták ) Szóval közölték, hogy eltűnt… én annyira megijedtem, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Hirtelen felkaptam az első szemüveget, amit találtam a kezem ügyében és szaladtam arra a részre, amelyet nekem kellett átvizsgálni. Gyorsan fel a szemüveget és be a vízbe. Annyira összeszorult a gyomrom, meg annyira meg voltam ijedve, hogy ziháltam a szárazföldön is. A vízben egyenesen azt hittem, hogy megfulladom. Miután végeztem a saját területemmel, mentem a nagy medence részhez és közösen kezdtük el vizsgálni. Csak a medence feléig értem el, aztán nagyon elfáradtam és mondtam is. ( ilyenkor mondani kell, ha nem bírjuk tovább, nehogy velünk is valami legyen, meg hát ha nem tudunk 100%-osan dolgozni, akkor még elvéthetünk valamit ). Kimásztam a medencéből és azon nyomban elkezdtem sírni. Miért? Ezt nem tudom leírni, ezt nem tudom megfogalmazni rendesen. Ott vagy egyedül a vízben… nem vagy egyedül, de egy bizonyos részt csak te kutatsz át és ott egyedül vagy. És rettegsz minden egyes alkalommal, mikor vissza kell menni a víz alá… mert mi van, ha olyat látsz, amit SOHA nem akartál. Ez furán hangzik, de így van. Pedig nekem ez lenne a feladatom… és akármi megtörténhet, akármikor, véletlenül. Én annyira rettegtem, annyira féltem, hogy … szerintem ezt soha nem tudná senki megemészteni. Hm… és mikor ott álltam már kint és közölték, hogy megvan és felhozták azt a szaros fehér téglát. Én azt hittem, hogy… mérges is voltam, de olyan kő esett le a szívemről, hogy jobban el kezdtem sírni. J életemben soha nem féltem még ennyire. Pff…

Aztán az egész délutánom tiszta kótyagos volt, elfáradtam a sírásba és nem volt erőm semmihez.

Ez nagyjából kitette a napomat. Még voltunk vacsora után kenuval denevéreket lesni, de túlságosan világos volt hozzá, a sötétedést pedig nem tudtuk megvárni, mert kellettek a kenuk. Miért kellettek a kenuk? Az egyik csoport a kenukon éjszakázik ma. Ne is mondjatok semmit. Az nem normális, aki ilyen helyen képes kint aludni. Meg mellesleg a mi négy kenunkon kívül volt még 10 a parton. Teljesen logikátlan volt ez a vacsora után akció. Világosban denevér nézés, aztán kenuk elkobzása, mikor volt azokon kívül még 10. Azért a szervezés itt sem tökéletes!

Holnap meg elviekben megyünk moziba. Meg WalMart-ba, és végre tudok venni fogkefét. Ne tudjátok meg milyen érzés, mikor egy fogpaszta vétel éltet.

Most akkor annak a számnak a szövegével zárom, amit tök sokat hallgatok itt.

Varga Zsuzsa: Adhatom

Tavaszból virágot,

Szívemből dallamot, adhatom

Szóból a legszebbet

Végtelen életet, nem adhatom

Álmokat,

Májusi Vasárnapokat, adhatom

Mindent, mi eljöhet,

Másnak nem adhatom…

Sötétből világot,

Nem hagyni bánatot, adhatom

Súgni a legszebbet,

Végtelen szerelmet, nem adhatom

Várni az édes varázslatokat, adhatom

Mindent, mi fontos lett

Másnak nem adhatom…

Szép álmokat…

Van mit mesélnem, van mit mesélnem!

Az utóbbi napokban voltam lent is, meg fent is. Jajj, már annyira összemosódnak a napok, hogy nem is tudom, hol hagytam abba…

Átéltem egy Július 4.-ét. Nagy dolog itt ez kérem. Előre szóltak, hogy ilyenkor mindenki pirosba, kékbe és fehérbe szokott öltözni. Megtettem én is…mindig arról beszélnek, hogy hát tiszteljük egymást. Gondoltam akkor megtisztelem az ünnepüket is. Erre mit kapok meg mindenkitől? „miért öltöztél pirosba, kékbe és fehérbe?” Aztán átöltöztem…De! hihetetlenül fontos nekik ez az ünnep. Az egész ország kékbe, pirosba és fehérbe borul…a kirakatokban a bábúk, fülbevaló, hajráf, szemüveg, karkötő, nyaklánc és még sorolhatnám…MINDEN!!! Megint felhúzták a nagy zászlajukat, végig kellett állnom a nagy melegben…nagyon sokat jelentett ez nekem. Énekeltek ezek mindent…nem tartott sokáig, szerencsére.

Végre ma feltudtam tölteni pár dolgot a netre! (Június 22, ott már 23) Ma elmentek a gyerekek…de megpróbáltatásaim nem értek véget. Mikor megvolt a búcsú, már forudltam volna a Trailer felé, hogy becsücsüljek a nethez és közlik, hogy nem ilyen egyszerűen megy ez. Dining hall…megbeszélés aztán pedig túúúra! Mondjuk ez tényleg tetszett. A végére vesztem csak el. a lényege a túrának az volt, hogy kocsiba ültünk és ki voltak adva feladatok, amiket teljesíteni kellett. Fényképezkedj le itt…díszits fel egy kocsit ott…álljatok fel egy padra minél többen….EZ A PAD ÖSSZETÖRT ALATTUNK! Na de lényegében ilyesmi feladatok voltak. A túra végén volt egy közös állomás. Tiszára mint a kocsmatúra:D bár az jobb volt szerintem. :P és jött az állomás. És jöttek a feladatok…ennél a résznél elvesztem. Először is adtak pár lapot, amire rá kellett írni pár dolgot magunkról. Például ( és amiket én is írtam ): I am a friend. Vagy I love laughing. Aztán találnod kellett egy embert, akivel annyira sokat még nem beszélgettél, be kellett egymásnak mutatkoznunk és elmondani, hogy miket írtunk magunkra és, hogy miért. A Camp Director mellett álltam, egymásra néztünk…hát legyen. Nos nem tudom. Szerintem annyira egyértelműek voltak ezek a dolgok. Valószínűleg, aki azt írta, hogy „I am a friend”, fontosak neki a barátai, és a barátság, mint fogalom, nem annyiban merül ki, hogy jókat röhögünk, ha suliban találkozunk. Szóval nem értettem, hogy miért kellett megmagyaráznom, hogy ha egy 3000km-rel messzebb lévő országban vagyok a szülőhazámtól, miért a magyarságom emelem ki ( ugyanis azt is írtam, hogy ’I am a Hungarian girl’ vagy ilyesmit). Sokan azt írták, hogy „I am a singer” vagy „I am a sister”. Ebből simán leszűrhető az, amivel végülis eme kijelentésüket magyarázták: jóban van a testvérével és nagyon fontos neki a testvére…vagy szeret énekelni (és jó is a hangja) és tényleg szeretne az énekléssel kezdeni valamit. Talán értitek mire akarok kilyukadni. A másik ilyen csodálatos feladatot nem is értettem. És baszki, mindenki olyan komolyan veszi. Persze én is komolyan veszem, csak annyira szájbarágós a dolog, annyira evidens dolgokról van szó. Ilyen emberismereti tréning, meg, hogy hogyan kell kezelni a gyerekeket, miket beszélhetsz velük és miket nem…bla bla bla…

Elkezdődött a Pre-Camp..Vagyis csoportos feladatok, ismerkedés egymással, problémák felvetése és azok megoldása, játékok (bújócska meg mittomén). Ez a Pre-camp. Gyerekek még nincsenek, majd csak egy héten belül jönnek.

De ki is fejtem akkor, hogy milyen is pontosan itt az élet ezekben a pillanatokban. Olyat ugye nem mondunk, hogy szar! Egy hete lényegében folyamatosan fázunk!:) Az eső este esik, meg napközben is. Vannak szünetek is, akkor pedig kisüt a nap. De inkább fázunk! A tábor nagyon nagy területen fekszik. Nemrég érkeztek meg a lovak, ugyanis vannak lovak is. 23 gyönyörű ló! Sajnálom, hogy Blanka nem lehet itt, mert neki pont megfelelő munkalehetőség van. Van egy Spartacus nevű ló…Hát majd lefényképezem. Spartacus elég nagy egy állat. TI MÉG EKKORA LOVAT NEM LÁTTATOK, ÉS NEM IS AKARTOK! Nagyon félelmetes.

A tábornak több része,van melyeknek megjegyezhetetlen neveik vannak: Oyakla, Kaflik stb… A sajátomnak tényleg nem tudom a nevét. Na szóval…Itt mindenhol sátor van. Fa az alja, de ez nem oldotta meg a problémánkat…J a sátor sarkai – és talán ez a kedvencem az összes körülmény közül – nincsennek összefűzve. Ez annyit jelent, hogy az összes sarkán a sátornak ott egy nagy lyuk. Vannak könyvespolcaink, amikre rápakolhatjuk a ruhákat. Az egyetlen bibi, hogy olyan retkesek, hogy inkább úgy döntesz, hogy nem pakolsz ki. Amúgy sincs értelme, ugyanis a Pre-camp után másik unitba megyünk, és minden Sessionben új helyre fogunk költözni…szóval fasza J Szeretek böröndből élni egy kerek nyáron keresztül.

A tisztálkodás.

Hajat mostál? Bárot vagy! Ugyanis hideg van ( mint már mondtam ) és fent áll a veszélye a hajhullásnak, de hát könyörgöm MUSZÁJ! Lényegében a fürdő az egy nyitott helység, amin van tető. Felnézel és kismillió molylepke és pók szemez veled. Ez is megnyugtató!

Na most nem tudom, hogy mi meg hogy, de ilyen helyen senki nem ül rá a budira. Ez az a tipusú budi ami alul felül nyitott…tudjátok! Bent rettentően koszos, és ha pottyan…hát…visszacsapja a vizet. Nem baj, szeressük. A lényeg, hogy ne ülj rá. Aztán felállsz, hogy felhúzd a gatyád és konkrétan kilátsz a budiból, ugyanis a teteje az ajtónak kicsit lentre sikeredett. Szóval gatya fel és közben köszönsz Miche-nek, és röhögtök!

Ja igen…Miche a skót lány. Nagyjából már értem, hogy mit mond, de még azért szokni kell. Ami azt illeti könnyebb megérteni az amerikai angolt, mint  a british angolt…de a skót!:D Van egy másik lakótársam is: Skippe. Vicces lány ő is! Be van lassúlva…de azt nem lehet kifejezni, hogy mennyire! Mintha 0-24ben be lenne szívva. De aranyos, szeretjük! Mondjuk néha, mintha kicsit büdös lenne. Na mindegy.

KÉSZÜLJETEK!

7 leszbikus fixre van! Nincs bajom a leszbikkel, tényleg…de azért ez a szám engem is megrémített. Némelyikről sejthettük, hogy azok. Akikkel az évfolyamdogát írtam, azoknak meséltem a butch-okról és dyke-okról. Nem akarok hülyeséget mondani, de ők azok a leszbik, akik fiúsak. Fiúsan viselkednek, sokszor fiúsan is néznek ki. Hát itt is vannak ilyenek. Tudok én is élni meg minden, de ők gátlástalanul fingnak és böfögnek jobbra balra. A tábor vezetőnknek, aki nő, van egy felesége. És egyedül 4 férfi van a táborban. Mindegyik 50felett van: a 2 konyhás és 2 mindenes. Van amelyiknek már a fogsora 60%-a hiányzik! Ennyi. ENNYI! Talán ehhez nem is fűznék semmit. Még azért emésztünk eme hírekkel és körülményekkel kapcsolatban. Majd mikor leülepedett, talán kifejtemJ

Amúgy most épp azt játszuk, hogy a staff 4 felé lett osztva. Kék, zöld, piros, kék csoport. Mindegyiknek van egy feladata. Minek a feladat? HOLNAP FUNFEST LESZ! Igen, tudom…én is ilyen boldog voltam. Ez egy nagy dolog állítólag. Ez most csak annyiról szól, hogy egy napra lejönnek gyerekek a családdal. Ez nekünk is jó gyakorlásnak, hogy szokjuk a helyzetet, ha bármi felmerül akkor, hogyan kezeljük. Ilyen különböző vicces és kreatív programok vannak szervezve a gyerekeknek.

Amúgy most talán úgy jöhet le, hogy nem érzem jól magam. Pedig nem így van. Jó ez, csak most jött ki az, hogy mennyire is hiányzik az otthon. Hiányoztok TI…de nagyon! El nem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztok! Meg anyukám is hiányzik, meg apukám is, meg a dilis bátyám. Most ilyen mélypont féleség van, amit csak túl kell élni. De most pfff…

Tényleg nagyon kevés időnk van. Most is már mindenki alszik, csak én vagyok fent és pötyögök. Természetesen az eső veri a sátor falát. És fázom… mert volt annyi eszem, hogy nem vittem magammal elemlámpát és közben besötétedett, aztán elkezdett esni és visszatalálni a sátorban sötétben nem oly egyszerű…a tócsákat kikerülni sehogy nem tudod. Szóval mikor Michel kézenfogva visszaszaladtunk a sátorba zuhogó esőben, elemlámpa nélkül…kicsit átázott a cipőm és még most sem érzem nagyon átmelegedve magam. Az elemlámpa itt egy olyan dolog, mintha valami veledszületett kellék lenne. Nélküle sehova nem szabad menni!

Mint írtam ( jajj már azt sem tudom mit írtam és mit nem ) még nem mentettem életet, persze nem is akarok. Nagyon félek ettől a részétől a dolgoknak. Ugyanis akárhogy is vesszük, én azért leszek ott, még 5 emberrel, hogy életet mentsek, de egy 35órás kurzus, ami 2 délutánba lett nekünk lebutítva, nem hinném, hogy biztosíték! És azért ez a baywatch cucc nagy bullshit! És most vegyük le a sztoriból azt, hogy már a nagy melleknél és karcsú alaknál kezdődik a különbség. ( nem vagyok egy Pamela. Lássuk be ) Nekünk nem olyan piros életmentő szarral kell a hónunk alatt szaladgálni. Hanem van egy ilyen bőrrel bevont szivacs, ami folyamatosan kell magunknál tartani. Azzal úszni elég kényelmetlen. Megtanultam a kurzusom, hogy hogyan kell ilyen életmentő deszkára rácsatolni az embert, miközben vízben vagyunk! Hát majdnem húsig rántottam a bőrt a kezemről! Tehát ez is egy kényelmetlen szerszám. Meg nemtom…én világ életemben nagyon biztosan úsztam. De azért úgy lenni ebbe a tóban, hogy miközben lemerülsz és kinyitod a szemed nem látsz semmit, elég rémisztő! Volt, hogy kellett egy fekete téglát keresnünk a vízben! Sajnálom, hogy nem tudtam elmagyarázni , a mellesleg 120kilós oktatónak, hogy: „Ember! Jó szemmel nem látni ebben a tóban, de én még vak is vagyok!” De nem mondhatok semmit, mert az oktató nagyon aranyos volt amúgy. Aztán igazávól rájött, hogy ha fehérre cseréli a téglát még meg is találjuk. Ugyanis az én téglám ( a fekete ) örökre elveszett.:) Itt a Farnsworthben lesz egy ember aki felügyel minket, neve Goufa. Ő 150kilós. Állítása szerint nekünk futni kéne, hogy jó kondícióban legyünk. Igyekeztem nem elröhögni magam. Elmesélte, hogy bár ő nem tud már futni, de minden reggel sétál. Ezzel nekünk nagy támaszt nyújtva. Még nem kezdtünk el futni. Olyan ez, mint a fogyókúra: „Majd holnap!”

Amúgy talán nem említettem, de mindenkinek kell, hogy legyen egy camp neve. Példa: Zsuzsi neve Daisi, Soo neve Santi, Meira neve Beta, Hofti neveTinkerBell. Az enyém a változatosság kedvéért Andy, mert ők nem fogják fel, hogy nem úgy hívnak itthon, hogy Andrea, hanem hogy Andi. Nem is nagyon számít. Megtetszett nekik az Andy…erre hallgatok is szóval. Igazából sokat agyaltam azon, hogy vajon, mi lehet céljuk azzal, hogy kitalált neveket adunk magunknak, ami két hónapig szól. Ez amolyan szakadjunk el a világtól dolog. Pedig soha nem éreztem magam ennyire 21. századi gyereknek! Se térerő, se net, se msn, se semmi. Itt fijam nincs szabad akarat. Neked van a beosztásod. Na az a te akaratod.

Amúgy ezek az emberek – azt leszámítva, hogy mind dagi – többnyire vallásosak. Ezért meg kell köszönnöm a reggeli és vacsi előtt a Lordnak, hogy adta a kaját. Na voltak olyan kedvesek, hogy a Lord helyett mondhatod a World-öt…de én inkább a Mom-ot mondom. Van olyan lány, akinek van egy Moleskin-je és kurva jó ilyen sketch-eket csinál bele…nagyon jól néz ki. Ahhoz képest, hogy bandzsi…írigylem…de, hogy mindig a bibliából veszi az idézeteket, kicsit elkeserített.

Ami most leköti még a gondolataimat: szerezni akarok egy pulcsit Boston felírattal. Mindenki magyarázza, hogy simán  tudok  Boston Red Sox-os pulcsit találni, amivel nincs is bajom…de nekem sima Bostonos kell. Tegnap leborotváltam a lábam, szal már az sem zaklat. Hiányotok szerintem állandó lesz, szal asszem erre sem nagyon lesz megoldás.

Na de…a sütijük. Természetesen mindenhez esznek sütit. Mert miért ne. És tényleg finom! Engem nem érdekel miből készül…nem érdekel mennyire mű….mennyire por…de hogy egytől egyig finom az összes, az is biztos. Igyekszem nem elhízni…de könyörgöm!!

Ritának már mondtam…Írtam a Tibinek, ő mesélte, hogy látott tornádót. Azóta lankadatlan várom a mi tornádónkat. De nem jön. Pedig én akarok látni egy tornádót! De itt csak eső van…de az sok.

(hoppá…ismeretlen férfi hangok… :D :D :D :D )

Most enni lenne a móka. Igyekszem jobban összeszedni a gondolataimat a következőre. De igazából annyi minden van, amiről beszélni lehetne, és akarok is, mert minden annyira meg lehet élni, mert minden annyira más. És most lényegtelen, hogy jó vagy rossz. Majd írok…

Agyalok, még, hogy elküldjem e anyunak ezt a linket. De szerintem szülőkompatibilis az eddigi amit írtam…

És közben átestünk a Fun Fest első napján.

Az eleje tényleg nagyon jó volt. A legidősebb emberke talán 9 éves volt. Az első feladat az volt, hogy voltak ilyen állomások és mentek egyikről a másikra, mindegyik álljmáson kaptak egy térképdarabot. Aztán azt összerakták és nem tudom mi volt.:) mindegyik állomáson el volt bújva egy ember és az állomáshelyéről beszélt. Ebben én is részt vettem. Éljen éljen éljen. Jó volt, mert tök aranyosak voltak a gyerekek, tényleg.

Aztán le kellett mennem a Waterfrontra, ahol majd az egész nyaramat töltöm és rá kellett, hogy jöjjek, hogy utálatos egy munka lesz ez. Mivel nem beszélem még a nyelvüket, így néha úgy érzem, hogy a Waterfront Director hülyének néz. Elég vicces, aztán ma megmondtam neki, hogy amúgy mindent értek, de kifejezni nehezebb még magam. Közölte, hogy türelmes lesz velem. HÁT HOGY MILYEN HÁLÁS VAGYOK NEKI!

Nade. Négy csoport gyerek jött ma le a tóhoz. Elején leültettük őket és megkérdeztük, hogy ki tud úszni vagy ki nem. Természetesen egyik gyerek sem szereti azt mondani, hogy nem tud úszni. A „tegye fel a kezét, aki tud úszni” kérésre volt, hogy mindenki feldobta a kezét, és az egyik alkalommal kiderült, hogy a kislány nem tudott úszni. Beleugrott a vízbe és elkezdett fuldokolni. Szerencsére ott volt mellette a csoportvezetője, aki észrevette és kihalászta. De nagyon megijedtünk, nagyon hirtelen történt és nagyon, nagyon, nagyon szar volt. Amúgy meg a napon állunk vagy ülünk egész nap, egész délután…épp amikor süt a nap és nem esik az eső. Még beszélgetni sem beszélgethetünk, mert akkor a figyelmünk nem a vízre terelődik és így elmulaszthatunk életet menteni. Na és persze brutál nagy pókok vannak. De itt tényleg különlegesen nagyok a Dockspider-ek. Aszonták ne féljünk tőlük. Ahha!! Szted Paula?:D

Miután végeztün k mindenféle izével, rögtön mentünk vacsorázni. Megint köszönetet mondtunk (énekelve) a kajáért, aztán kaja, aztán…AZTÁN…AZTÁN…babazsúr volt és táncoltunk a gyerekekkel. Azon elmélkedtem, miközben a Rednex szám ment, hogy NEKEM A SAJÁTJAIM ELEGEK LESZNEK. AZÉRT EZ A TÁNCOLJUNK HÜLYE SZÁMOKRA GYEREKEKKEL…ez azért nekem sok. Meg annyira eröltetett, hogy el sem tudjátok képzelni!

Asszem még mindig nem jutottam túl a mélypontomon. Hiányzik minden otthoni. Ez a baj.

A tánc után, mentünk tábortüzezni. Aztán most itt vagyunk a Staff house-ban és egy filmet lesünk, közben írok.

Holnap elmennek a gyerekek és aztán lesz szabadidőnk. Elmegyünk boltba és még lehet hogy a könyvtárba is elmehetünk. Akkor lehet, hogy töltök fel képeket stb…MEG felhívom anyámat. Lehet viszek skype-ot meg mikrofont és fasza gyerek leszek…már most tudom, hogy csak belelóg a kezem a bilibe…mert úgysem fog összejönni!

Most akkor ennyi lenne.

Köszönöm a kommenteket…mindenkinek! És igen…büszkék vagyunk LaliRA! BLOGOLT!!!